Szabó Anna
Nemrég véget ért a párkapcsolatod és szenvedsz a volt párod hiányától? Vagy már lassan több, mint egy éve kínoz az emléke? Érthető, ha eleget van, és szeretnél végre továbblépni és akár új párkapcsolatba kezdeni, de minimum megszabadulni a fájdalomtól.
Lehet, hogy nem fogja egyik napról a másikra eltüntetni a szívedből, de az is lehet, hogy igen, hiszen mindenkire másképp hat a varázslat. Lesz olyan, aki már másnapra elengedi, nem kínozza tovább a fájó érzés. Másnak talán több napba is beletelik majd, de azt veszi majd észre fokozatosan, hogy egyre kevéssé fáj a szíve, az emlékek és már alig érez valamit a volt kedvese iránt. Semmit sem veszítesz azzal, hogy elvégezd ezt a mágiát!

Kellékek

A varázslat menete
Pénteken, fogyó holdkor végezd a mágiát. Legyen minden az oltárodon és húzd meg a védőkört. Gyújtsd meg a füstölőt és helyezd el háromszög alakba a gyertyákat. A piros gyertya legyen a csúcsponton, a fekete és fehér álljon egymás mellett. A fekete és fehér gyertyába legyenek belekarcolva a neveitek. A fénykép és a rózsa legyen a háromszög közepén.
A következő lépés az, hogy meditálsz és közben feleleveníted az exedet. A jó és rossz emlékeiteket egyaránt. Búcsúzz el magadban tőle, mintha soha többé nem látnád. Mikor úgy érzed, sikerült elköszönnöd tőle, fogd a kezedbe a vörös rózsát, lehelj rá csókot és mondd: „Szerelmünk nemrég virágzott, de mától kezdve szép lassan elhervad és meghal, mert ez a természet rendje. Aminek lejárt az ideje az eltávozik, ideje nekem is továbblépni.”
Majd gyújtsd meg a fekete gyertyát e szavakkal: „A fekete örökre elszakít bennünket egymástól. Megöli a fájdalmat és vele együtt emlékedet is. Ég veled X! (itt mondhatod a nevét.)”
Jöhet a fehér gyertya meggyújtása: „A fehér megtisztítja és meggyógyítja lelkemet. Újra szabad vagyok és szárnyalok.”
Végül a piros gyertya: „Készen állok továbblépni és megnyitni szívemet egy új kedves előtt.”
Fogd a kezedbe a fényképet, amire írd rá, hogy: „Ezennel végleg véget ér X és Y kapcsolata.” (Helyettesítsd be a neveiteket.)

Égesd el a képet e szavak kíséretében: „Véget ért a kapcsolatunk, legyen a tűz martaléka minden valaha volt kötelékünk. Nem akarlak tovább szeretni, túl akarok rajtad lenni. Quod dixi, dixi. (Latin szöveg, azt jelenti: Amit mondtam, megmondtam.)
Ezen a ponton kész is a varázslat nagyja. Érezd, ahogy lemennek rólad a terhek, hogy elégett a kötelék. Érezd a könnyebbséget, hogy már nem kínoz a fájdalom.
Már csak annyi dolgod van, hogy megvárod, amíg a rózsa teljesen elhervad. Nézz rá mindennap és mosolyogj, miközben arra gondolsz, hogy ismét újra boldog leszel és mennyivel jobb lesz az életed volt kedvesed kísértete nélkül.
Mikor teljesen elszáradt a rózsa, a fénykép hamvaival együtt ásd el. Ekkor lesz teljes a mágia.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK