Szabó Anna
Az a jó ezekben a mágiákban, hogy esélyt adnak neked, hogy szíved választottjával össze gyere, ugyanakkor sohasem az akarata ellenére, hiszen előbb kérésedet „felülbírálja” a Sors, avagy az égiek, és ha dolgotok van együtt, akkor ámen, tied a pasi. A lehetőséget mindenképpen megkapod rá!
{KEPGALERIA}
Szívek találkozása varázs
Két piros, szív alakú gyertyára lesz szükséged. Karcold az egyikbe a te nevedet, a másikba pedig a kiszemeltedét. Közben füstölj rózsa illattal és helyezd a gyertyákat egy rózsakvarcok által kirakott körbe.
Meditálj kicsit, koncentrálj a vágyadra, képzeld el, ahogy egymásra találtok.
Mikor készen állsz, helyezd két gyertyát távolabb egymástól. Gyújtsd meg őket, majd mond: „Hétről-hétre, napról-napra, óráról-órára, percről-percre, egy közelebb kerülünk egymáshoz kedvesem. Én vagyok a Sors keze, és ha van dolgunk együtt, gond nélkül összehozom e két szívet.”
Ezután told egy kicsit közelebb a gyertyákat egymáshoz. Úgy ügyeskedj a távolsággal (különben )elég csak picikét tolni egymás közelebb őket) hogy tizenhárom napon át végezhesd. Az utolsó napon pedig mikor összefognak érni a gyertyák így fejezd be az igét: „Volt elég időd megkedvelni és belém szeretni, most már ha készen állsz rá, akkor legyünk egymáséi!”
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK