Szabó Anna
Az első igazi karácsonyfát Yule idején állították. Akkoriban úgy hívták, a „kívánságok fája”, illetve Yule-fa, ami a termékenységet és öröklétet testesítette meg. A Fény szimbólumaival és a kozmikus év elemeivel díszítették, vagyis almával, arany és piros gömbökkel, nap-, csillag-, szarvas- és sasformákkal. Minden dísz felhelyezésénél elmondanak egy jókívánságot, majd utána az ajándékozásra is sor kerül. Ilyenkor szokás különböző mágiák elvégzése, mint a bőség, termékenység, gyógyítás vagy épp a szerelemmel kapcsolatos varázslatok.
Te se hagyd ki annak a lehetőségét, hogy elvégezd 2 Yule-napi bőségfakasztó mágia egyikét:
Szükséged lesz 12 zöld színű gyertyára és egy aranyra. Az aranyszínű legyen nagyobb és vastagabb. Karcold bele a nevedet. Erősíts rá egy-két érmét, babérlevelet és két fahéjrudat is. Tedd a zöld gyertyakör közepére, de úgy, hogy szórd körbe mákkal, és helyezz köré papírpénzeket vagy érmékét (csak vigyázz, meg ne égjenek). Ha van mágnesed vagy hematited, esetleg malachitod, érdemes azt is köré rakni.
Amint ezzel elkészültél, gyújtsd meg a gyertyákat, relaxálj a célodra. Lásd magadat gazdagnak, vagy legalábbis tehetősnek. Gondolj arra, hogy bármit megvehetsz és nem kell nélkülöznöd. Mikor eléggé átélted és kellően boldog vagy a gondolattól, mondd el az igét: „Dicsőség a Napistennek mert Yule-napja van. Áldja meg gyertyámat, hogy gazdagságot és jólétet hozzon az életemben. Úgy vonzzam magamhoz a pénzt, mint légy a mézet. Arany kövezze ki utamat, hogy amerre én járok és bármit is csinálok, ne szenvedjek semmiből se hiányt. Holnaptól kezdve bőségben és jólétben élem az életemet.”
Az utolsó mondatot ismételd meg még 12-szer.
Azután nincs más dolgod, mint még 12 napig minden este meggyújtani a gyertyákat és 13-szor mondani: „Bőségben és jólétben élem az életemet.”
Az utolsó napra égesd le a gyertyát és őrizd meg a kellékeket 13 hétig egy kis dobozban. Utána megszabadulhatsz az eszközöktől.
OLVASS TOVÁBB!
7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
MÁGIA4 olyan sikermágia, amit használhatsz a munkahelyeden, a suliban vagy az üzleti életben
Jól jönne egy kis szerencse? Szeretnél sikeres vizsgát tenni vagy eredményesebb lenni a munkahelyeden? Akkor nincs más dolgod, mint elvége...
MÁGIA4 villámgyors bőségmágia, amihez szinte csak papírpénzre meg némi apróra lesz szükséged
A hasonló a hasonlót vonzza és ez a törvény különösen igaz a varázslatokban. Éppen ezért, ha bőségre vágysz, akkor nincs más dolgo...
3 sikermágia, amivel felpörgetheted a vállalkozásodat, hogy több pénzt termeljen
Mostanában döcögősen megy az üzleted? Vagy csak szeretnéd, ha több vevőd lenne? Ennek a 3 sikermágia révén több vásárlóra tehetsz ...
MÁGIAVeled is megtörténhet a karácsonyi csoda, ha elmondod az ünnepekkor ezt az igézetet – varázslat
Sokan mélyen hisznek a karácsonyi csodákban és valóban rengeteg csodás történetről hallani, amikor az ünnepek közeledtével vagy akár...
MÁGIAOktóber 31-én ennek a 4 varázslatnak a segítségével megismerheted a jövődet!
Halloween, vagyis Samhain az egyik év egyik legmágikusabb napja. Ilyenkor szokás a jóslás, mivel nemcsak az e világot és a túlvilágot el...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK