Reggel vagy este vagy akár mindkét alkalommal végezd el a három leborulást. Ekkor önmagad előtt is leborulsz, elengedve a rossz karmát, és az örökös megfelelni megvágyást a világnak.
A jól végzett leborulással feloldhatod a ragaszkodásaidat, félelmeidet, ítéleteidet,büszkeségedet, haragodat, negatív érzéseidet és gondolataidat. Közben felajánlod magadat az univerzumnak és a világ lakóinak, eggyé válsz velük és közvetítheted a szívből jövő jókívánságaidat.
Minél több leborulást végzel, annál jobban növekszik az odaadásod és a kívánt hatás is, de amíg nem vagy gyakorlott, próbáld csak meg azt a hármat teljes odaadással és koncentrációval végezni.
Első leborulás:
A földet megérintve, kapcsolatba kerülök az őseimmel. Közéjük száműz Buddha, a bódhiszattvák, a szangha (közösség), és a spirituális mesterem. Hálát adok nekik, s megértem, hogy még követek el hibákat. Megnyitom szívemet feléjük. Elfogadom szeretteimet gyengeségükkel, és erőségükkel együtt, ahogy önmagamat is.
Második leborulás:
A földet megérintve kapcsolatba kerülök a világ valamennyi eleven lakójával. Felismerem a kapcsolataimat velük, szomorúak vagy épp boldogak, ez mind közös. Eggyé leszek velük, és átérzem boldogságukat és örömüket. Valamennyi fajban felfedezem önmagamat és a legjobbakat kívánom nekik, és hogy szabaduljanak meg a sok szenvedéstől, haragtól, félelemtől, mindattól, amit én is szabadulni kívánok.
Harmadik leborulás:
A földet megérintve felhagyok azzal az elképzeléssel, hogy a testemmel vagyok azonos, és az életidőmet testem mulandósága szabja ki. Megértem, hogy nincsenek korlátaim. Része vagyok annak, amit az őseim alkottak, s egy vagyok velük. Mindenütt jelen vagyok a földön abban a pillanatban, s miden idősíkban ott vagyok. Látom magamat testem nélkül, előtte és utána. Mert az én időm határtalan.
E három leborulás többek között a belátására is tanít.
Forrás: Thich Nhat Hanh: Tanítások a szeretetről
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan kommunikálsz a lelki társaddal? - A telepatikus kommunikáció ereje
Két adott ember közötti végső kapcsolat lehetővé teszi számukra, hogy egymáshoz kapcsolódjanak a lélek szintjén. Így képesek kommun...
LELKIPATIKA6 jel, hogy a helyes úton jársz - Még akkor is, ha olykor elveszettnek érzed magad
Mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor úgy érzi, egyszerűen nem halad előre. Lehet, hogy a körülmények áldozata lettél, vagy az er...
LELKIPATIKAHallgass a szívedre! - 5 helyzet, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni
Amikor arról van szó, hogy az ösztöneinkre hallgatunk, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy megengedjük, hogy az intuíciónk vezessen benn...
7 indián vélekedés az álmokról - Vajon hol jár a lelked, amikor álmodsz?
Az álmok az indián hagyományok és a spirituális gyakorlatok szerves részei. A gyermekeket korán megtanítják arra, hogyan emlékezhetnek ...
LELKIPATIKAFogadd el az élet 5 fájdalmas igazságát és könnyebb lesz az életed
Ilyenek vagyunk, szeretünk vakok lenni, nem akarunk bizonyos dolgokat észre venni, megtanulni, feldolgozni. A szőnyeg alá söpörjük azokat ...
LELKIPATIKALehet, hogy kimerült a lelked? – Íme, 10 ékes jele, hogy így van
Egy kihívásokkal teli időszak hatására gyakran produkálunk fizikai tüneteket: fájdalmat, fáradtságot, ürességet tapasztalhatunk. Ilye...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK