A különböző egyének és kultúrák eltérő értelmet kerestek a halál mögött, ilyen elképzelések például a körforgásos szerkezet, általában az örökkévalóságba folytatódóan, vagy a tudatosság és létezés vége, elfogadva, hogy ezután nincs semmi sem.
A buddhizmus és hinduizmus a huszadik század második felében jutott el a nyugati emberekhez is, kifejezve a halál és az élet körforgását, ami tulajdonképpen az újjászületés elmélete. Az ötlet a reinkarnációhoz és a karmához hasonló, azt fejezi ki, hogy az egyénnek, aki a jelenben valamilyen tapasztalatot él át, már több különböző élete is volt a múltban.
A Samsara Körforgással kapcsolatos elméleteknek különféle neveik is vannak, közülük az egyik legizgalmasabb megfelelő a Visszatérés vagy Hatás és Ellenhatás Törvénye, ahol felelősséggel tartozunk a cselekedeteink hatásáért más emberekre és a világra. Bármilyen jelenség, cselekedet vagy folyamat következményekkel jár és zavart okoz, melyet az adott léleknek magába kell fogadnia és rendbe kell hoznia.
Mi a Samsara Kerék?
Ez valójában a Samsara Kerék: reinkarnációk körforgása, amely lehetővé teszi a lelkeknek, hogy ténylegesen átéljenek mindenféle pozitív és negatív élményt például hatalmat, gazdagságot, szegénységet, betegséget és egészséget az élet különböző nézőpontjaiból.
Minden egyes lehetőséggel gyarapítja a tudását a lélek és közelebb kerül az igazsághoz, Istenhez, vagy az úgynevezett Magasabb Énhez. Az elmélet ismeretében képesek leszünk megvizsgálni a saját életünket, hogy a belső univerzum mélyére hatoljunk. Felfedezhetjük, hogy az életünkben előforduló szituációk közül melyik lesz karma, és esélyt kapunk a lelkünk jellemvonásainak fejlesztésére, a megmentésére, hogy a nehézségeket a szövetségeseinkké tegyük. A bonyodalmak gyakran azonos forrásból származnak, és meghatározott minta szerint jelentkeznek az életeinkben.
Az önbecsülés példája
Remek példa erre az önbecsülés. A lelkünknek sokat kell dolgoznia az önérzetén, végül pedig féltékennyé és megbízhatatlanná válhat. Ezután olyan családban fog születni a lélek, ahol nem támogatják az önértékelését, elköteleződik egy pusztító kapcsolatban, miközben folyamatosan ugyan azokon az érzelmi sémákon megy keresztül.
Ezek a körülmények közvetlenül befolyásolják az anyagi lét minden területét, a munkát, a szerelmet, a családot, a társadalmi kapcsolatokat, hogy újabb lehetőségeket adjanak a léleknek az erősödésre a problémákon keresztül. Mindez anélkül történik, hogy egyáltalán észre vennénk, hogy a frusztrációt okozó dolgok eredete mindig megegyezik. Az alkotó elemek sorrendjétől függetlenül a végeredmény sosem fog változni.
Samsara létezése más bolygókon
A paranormális események szakértői szerint rengeteg lakott bolygó, életforma és evolúciós szint létezik ebben az Univerzumban. A csillagokat irányító törvények is közvetlenül a Samsarához kapcsolódnak. Bizonyos felemelkedett bolygók képesek eljuttatni a világosságba, vagy felszabadíthatják a Karmikus Törvényt. Feltevések szerint számos bolygó már a Szeretet Törvénye szerint él, és léteznek olyan törvények is, amelyeket mi el sem tudunk képzelni.
Ezeket a helyeket nem birtokolja a Samsara Körforgása, mert a lakói már elérték a tiszta tudatosság magas szintjét. Különböző égitestek, melyeknek erősebbek az energiái, de primitívebb életformák otthonaként szolgálnak remek tanulási lehetőséget biztosítanak születésen és újjászületésen keresztül.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK