Bizonyára veled is előfordult már, hogy eszedbe jutott egy régi barátod, akire évek óta nem is gondoltál, el is felejtetted már, de másnap váratlanul összefutottál az illetővel. Véletlenek jelezhetik előre azt is, hogy épp idejében hozzájutsz valamilyen ismerethez, amelyre szükséged van, de fogalmad sincs arról, merre keresd. Az eset részleteitől függetlenül érezzük: valószínűtlen, hogy ez pusztán a véletlen vagy a vak szerencse műve lenne. Amikor egy ilyen véletlen megragadja a figyelmünket, egy pillanatra még félelmetesnek is érezzük a dolgot. Valahol mélyen érezzük, hogy a dolognak szükségszerűen be kellett következnie, éppen úgy és éppen akkor, amikor történt, hogy életünket új irányban, kiteljesedés felé terelje.
Carl Jung, a svájci pszichológus a jelentőségteljes véletlenek jelenségét szinkronicitásnak nevezte. Hangoztatta, hogy a szinkronicitás a világmindenség működési elve, amely független az ok-okozati összefüggésektől: olyan törvény, amelynek működése az embert a tudatosság kiteljesedése felé segíti.
Nem sok olyan ember él, aki életére visszatekintve észre ne venné a véletlenszerű események sorozatát, amelyek jelenlegi életpályájára, házastársához, barátaihoz és egyéb kapcsolataihoz vezették – tehát amelyek megteremtették élete jelenlegi alapjait. Sokkal nehezebb olyankor észrevenni ezeket az életeseményeket, amikor megtörténnek. A szinkronisztikus események drámaiak is lehetnek, ám lehetnek nagyon aprók és finomak is. Ilyenkor könnyen megeshet, hogy véletlennek minősítjük őket – amint a régi, anyagelvű világszemlélet sugallja -, és nem foglalkozunk velük többet. Legtöbbünk hozzászokott, hogy az életet az ego útmutatása szerint élje, amikor reggel fölkel, az az első gondolata, hogy az egész napját tökéletesen kézben kell tartania. Elménkben változhatatlan listát hordunk, amelyben a mindenképpen elintézendő ügyeket jegyeztük fel, és ez a szemlélet csőlátáshoz vezet. Holott a rejtély mindig ott van, ott táncol életünk látóhatárán, és általa olykor röpke bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen lehetőségek állnak előttünk. El kell határoznunk, hogy lelassítunk, átállítjuk az élességet, és az elénk kerülő lehetőségek szerint cselekszünk.
{KEPGALERIA}
2. Az álmokban szereplő személyek
Akármilyen különösek is, mégis lehet, hogy valóságos embereket jelképeznek, akikkel jelenleg fontos kapcsolatunk van. Vajon helyesen ítéljük meg ezeket az embereket a valóságban? És mi van akkor, ha semmiféle kapcsolatot nem fedezünk fel közte és jelenlegi életünk között? Ilyenkor érdemes egy álomnaplóban feljegyeznünk, mert előfordulhat, hogy jóserejű álmot láttunk. Ne gondoljuk, hogy a profetikus álmok csak drámai eseményekről szólnak. A kisebb jelentőségű, hétköznapi dolgokról szóló álmok is lehetnek profetikusak. Álmaink gyakran azért tűnnek olyan bizarrnak és ostobának, mert a helyzet, amelyet megjelenítenek, még nem állt elő az életünkben.
OLVASS TOVÁBB!
5 tipp, hogyan legyél életed mágusa - Nincs benne boszorkányság!
Ha azt gondolod, hogy a mágikus tudás csak a kiválasztottaknak adatik meg, akkor nagyon tévedsz. Te magad is alkalmazod a mágiát, legfeljeb...
LELKIPATIKA5 jel, hogy Fénymunkás vagy, csak éppen még nem tudsz róla
A fénymunkás az a személy, aki látja, hol van szükség gyógyításra a környezetében és a világban. Ha pedig tehet érte, akkor ő maga...
LELKIPATIKA7 jel, amiből megtudod, hogy nem hagyhatod figyelmen kívül a felsőbb éned üzenetét
Mindenki rendelkezik egy olyan intuícióval, ami segít megérezni, ha valami baj van. Te is hallhattál már olyan történeteket, amelyek arr...
Mi az a belső megérzés és honnan tudhatjuk, hogy megbízhatunk benne?
A belső megérzés egészen hasonlít az ösztönökhöz azzal a különbséggel, hogy előbbihez gyakran társulnak fizikai tünetek is. A bels...
LELKIPATIKA3 titok, melynek segítségével valóra válhat mindaz, amire vágysz - A Vonzás Törvényének segítségével
Bizonyára találkoztál már a Titok című könyvvel, talán létrehoztad a saját jövőképedet, amiben egy álomélet szerepelt. Ezek az esz...
LELKIPATIKA8 jel, hogy nimfomániában "szenvedsz" - Vajon káros vagy egészséges ez a szokásod?
Valahol még mindig vita témája, hogy a nimfománia, az erotománia, mindennemű szexfüggőség betegségnek számít-e vagy sem. De bizonyár...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD