Szabó Anna
Soha nem kapsz második esélyt az első benyomásra. Ha keresztbe tett karokkal ülsz le egy megbeszélésen, valószínűleg nem fogsz nagy tetszést aratni a kollégáid körében. A testbeszéd-szakértők most elárulták, hogyan javíthatod a saját testbeszédedet egyszerű trükkökkel, és milyen testtartásokat kell mindenképpen elkerülnöd.
A szavak azt közvetítik, hogy milyen képzésben részesültél, de a testbeszéd az, ami bepillantást enged a kulisszák mögé, és amiből felismerhető, hogy egy személy valóban hiteles-e.
Milyen gyorsan alkotunk véleményt a másik emberről, például egy állásinterjún?
Tudat alatt ez már 180 milliszekundumon belül történik. Ami csalóka, hogy ezt csak sokkal később vesszük észre. A kategorizálás akkor is megtörténik, amikor nem érezzük, hogy figyelnek minket. Szokj tehát hozzá, hogy szimpatikus, megnyerő testbeszédet használj, még akkor is, ha nem érzed, hogy figyelnek! Így soha nem kell majd megjátszanod magad.
Tehát nincs második esély az első benyomásra?
Nincsen, mert evolúciós szempontból is fontos, hogy ragaszkodjunk egy ítélethez. Ha másodszor látjuk a kardfogú tigrist, kínos lenne azt mondani: "talán nem is olyan veszélyes, mint először gondoltam".
Ha már az első esélyt elvesztettük, két szabály érvényesül. Az első: mostantól viselkedj úgy, ahogyan szeretnéd, hogy megítéljenek - következetesen! Másodszor: tartsd ezt fenn nagyon hosszú időn keresztül. Egy bizonyos ponton ezek a pozitív új benyomások felülírják az első rossz benyomást.
OLVASS TOVÁBB!
Így függ össze a női hormonháztartás, a stressz és a mozgás
A női szervezet működése egy rendkívül összetett rendszer, amelyben szinte minden mindennel kapcsolatban áll....
KÖZÉRZETTeljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapítÃ...
Nem is gondolnád, mennyi minden múlik a bokád egészségén
A bokánkra általában csak akkor kezdünk igazán figyelni, amikor fájni kezd, pedig ez az aprócska testrész elképesztően összetett munkÃ...
KÖZÉRZETLézeres szemműtét utáni gyógyulási idő és tapasztalatok - Mikor lehet újra vezetni, sportolni és képernyő előtt dolgozni?
A lézeres szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy a szemüveg vagy kontaktlencse nélküli éles látás sok esetben már rövid időn belül...
KÖZÉRZETVérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK