Szabó Anna
20-39 éves kor
A hüvely első drámai változása (pubertás után) akkor következik be, amikor az első gyermeked megszületik. Ez a legtöbb nő esetében általában 20 és 39 éves életkor közé esik. Minden hüvelyi szülés után a medencefenék izmai meghosszabbodnak, és akár elszakadhatnak, amikor a baba feje átjön. Bár a hüvely rugalmas szerv, és nagyjából a mérete akkora marad, mint szülés előtt, soha nem lesz ugyanolyan rugalmas, mint korábban.
Egyes nők még azt is tapasztalhatják, hogy a vulva valamennyire meglazul a terhesség után és/vagy szex közben kissé lazábbnak érzik magukat. Az egyik dolog, amit tehetsz, az a medencefenék izmainak megerősítése Kegel-gyakorlatok végrehajtásával.

40-50 éves kor
A perimenopauza tulajdonképpen a menopauza előtti 5-10 év közötti időszak, amikor általában csökken az ösztrogén szintje. Mivel az ösztrogén felelős a hüvely nedvességének fenntartásáért, ennek a hormonnak a csökkenése azt eredményezheti, hogy az szárazabbá válik. A hüvelyszárazságot véglegesen elmulasztani nem lehet, de sikosító használatával újra kellemessé tehető a szexuális együttlét.
50 éves és annál idősebb
Miután elkezdődik a menopauza, a hüvely kevésbé rugalmas lesz, és egyre jobban kezd elvékonyodni. A hüvely és a csikló észrevehetően kisebbé válhat. Ezenkívül előfordulhat hüvelyi atrófia, amely a hüvely nyálkahártyájának sorvadását jelenti, és gyulladást, fájdalmat okozhat a szex során.
Sok nő ma is szégyelli magát az orvos előtt a fentiekben ismertetett kellemetlen tünetek miatt. Az orvosi kezelések azonban fontos lépésnek számítanak a kellemetlenségek leküzdésében, ezért feltétlenül beszélj orvossal, ha szükségesnek érzed.

OLVASS TOVÁBB!
Vérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
Mire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETNők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK