Szabó Anna
Egy hallgató 5-öst kapott az egyetemen, úgy, hogy ChatGPT-vel írta meg az szakdolgozatát. J.* egy svájci egyetemen tanul, és szereti a mesterséges intelligenciát használni a beadandóihoz. A ChatGPT elmagyarázza neki a kifejezéseket, összefoglalja az előadás diáit - és van, hogy megírja helyette az alapszakdolgozatát is. A cikkhez nem akarta a nevét adni, sem a szakot megnevezni, mert félő, hogy kicsapnák az egyetemről. Ugyanakkor nem rossz a lelkiismerete, és bűnösnek sem érzi magát.
„Ha lenne egy csavarhúzóm és egy akkus fúrógépem, akkor hibáznék, ha a csavarhúzót választanám" - mondja. „Más diákokkal ellentétben én először magam kerestem forrásokat, például az elektromos motorok témájában. Ezért használtam a kereső funkciót a megfelelő szövegrészletekhez, majd bemásoltam őket a ChatGPT-be.”
Ezt követően arra kérte a mesterséges intelligenciát, hogy.jellemezze egy elektromos motor működését a források alapján. Hogy ezt senki ne vegye észre, egy eredetiség-ellenőrző szoftvert is lefuttatott a munkáján. Emellett összefoglalót hozott létre és előszót is generált a Google Geminivel.
„Ez Európában még nem engedélyezett, de ez könnyen megkerülhető a VPN segítségével”, mondta.
J. meg van győződve arról, hogy néhány oktató „szándékosan szemet huny efölött, mivel a tananyagot átrstrukturálni extra munkát jelentene nekik. Aztán csodálkoznak, hogy az előadó üres, hiszen az AI azonnal összefoglalja a diáikat."
De mit mondanak az egyetemek? A Bázeli Egyetem ellenzi a használat általános betiltását: szerintük a mesterséges intelligencia támogatja a szövegalkotási kompetenciák fejlesztését, ám nem tartják megfelelőnek a használatát, ha azt a diákok nem jelentik be.
OLVASS TOVÁBB!
Mi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
KÖZÉRZETMire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
Nők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
KÖZÉRZETAz 5 legfontosabb dolog, amit az energiagyógyítás adhat számodra
Mit is értünk energiagyógyítás alatt? Hallottál már róla, de ha éppen erről beszél neked valaki, csak vakon bólogatsz, hiszen nem tud...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK