Szabó Anna
Az alváshiány nagyon veszélyes, mert számos egészségügyi problémát okozhat, szívbetegséget, cukorbetegséget, rákot. Ez a fő oka annak, amiért változtatnod kell az alvási szokásaidon, ha gondjaid vannak e téren, de konzultálhatsz az orvosoddal is, hogy mit javasol ez ügyben. Egy amerikai tanulmány szerint már egy napi 30 perces alvástöbblet is csodákra képes, ugyanakkor a túl sok alvás szintén veszélyeket rejt magában Íme, néhány ok, amiért különösen oda kell figyelned a megfelelő alvásra:
Hogyan ne aludj túl sokat?
Legyen az alvásod pihentető – ütemezd be az életedet, alakíts ki egy rendszert. Húzd ki az összes elektronikai eszközt a hálóban, elalvás előtt egy órával. Sőt, akár jógázhatsz vagy meditálhatsz is.
Zuhany – ha úgy érzed, korán álmos vagy, vegyél egy hűs zuhanyt. Ha túl meleg vizes zuhanyt veszel, az viszont elálmosít.
Kapcsolj ki – annak érdekében, hogy készen állj a következő napra, győződj meg arról, hogy elvégezted-e a feladataidat, mert tiszta elmével jobban tudsz pihenni, és tele leszel energiával.
Igyál vizet – a hidratálás megőrzésének érdekében, igyál egy pohár langyos vizet reggel. Minden alkalommal, amikor álmosnak érzed magad, igyál egy pohár vizet szintén, mert ez feltölt energiával.
Tartsd fent a motivációt – találj egy remek hobbit, amit szívesen végzel. Ennek eredményeképpen motivált maradsz, és nem az alvásba menekülsz.
OLVASS TOVÁBB!
Mire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
KÖZÉRZETNők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
KÖZÉRZETAz 5 legfontosabb dolog, amit az energiagyógyítás adhat számodra
Mit is értünk energiagyógyítás alatt? Hallottál már róla, de ha éppen erről beszél neked valaki, csak vakon bólogatsz, hiszen nem tud...
KÖZÉRZETA 6 leggyakoribb ok, mely asztmás tüneteket válthat ki - Érdemes odafigyelni!
Ha asztmában szenvedsz, akkor valószínűleg tisztában vagy azzal, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyek ronthatnak az állapotodon és asztmá...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK