Kapcsolataik révén az emberek lelkileg gazdagabbá válnak. Ám a depressziós nem érez motivációt arra, hogy barát összejöveteleken vegyen részt, egyszerűen nem képes rá. Néha még az alapvető tevékenységek is nehézséget okoznak, mint a zuhanyzás, a felöltözés, vagy a napi munka. Nagyon vágynak a társaság után, de nem mernek kezdeményezni, mert úgy érzik, hogy nem szórakoztatóak, és a jelenlétük csak teher.
Szeretnének valakivel beszélni, aki meghallgatja őket, esetleg meg is érti, hogy min mennek éppen keresztül, de nem mernek segítséget kérni. Belülről segítség után kiabálnak, de nem tudják megtenni az első lépést. Egyre mélyebb depresszióba zuhannak, így egyre inkább elszigetelődnek a külvilágtól. Ám valójában ilyenkor van a legnagyobb szükségük a megfelelő társaságra, támaszra.
A depresszió a magány betegsége is
Pedig a társaság elősegítené a gyógyulást is. De sokan nem értik meg ezeket az embereket, nem tudnak mit kezdeni velük, így rengeteg barátság megszűnik, tönkremegy. Mi egészségesek, próbáljunk segíteni nekik! Ne ijedjünk meg, legyünk mellettük, nézzük közösen filmet, vagy vacsorázzunk együtt, figyeljünk rájuk. Vigasztald meg te is a depressziós hozzátartozódat, még akkor is, ha úgy tűnik meg sem hallja, amit mondasz; biztosítsd szeretetedről.
Sok esetben a szeretet érzése segíthet ilyen helyzetekben. Emlékezteti őket arra, hogy méltóak a szeretetre, értékesek. Tehát, ha a barátod, vagy az egyik családtagod depressziós, ne felejts el minél több időt vele tölteni. A gyógyulását nagyban elősegítheted ezzel.
OLVASS TOVÁBB!
A dengue-láz szuperterjesztője lehet az olimpia?
Az invazív ázsiai tigrisszúnyog összefüggésbe hozható a dengue-láz esetszámainak növekedésével....
KÖZÉRZETA nevetőgázzal betépők a tolószéket kockáztatják
Hogy a nevetőgáz nevetőgáz partidrog nem ártalmatlan, már régóta ismert. De most a Német Neurológiai Társaság megkongatja a vészhara...
KÖZÉRZETAnorexia: amikor az étel lesz az ellenség
Az étkezési zavarok esetén a gondolatok állandóan az étel körül forognak. Sok fiatal hashajtókat vagy étvágycsökkentőket szed, hogy ...
Űzd el a leégést!
A nyár egyet jelent a napozással, a felhőtlen sütkérezéssel. Sokan a gyorsabb barnulás reményében inkább mellőzik a fényvédő kréme...
KÖZÉRZETA bőr daganatos betegsége, a melanoma
A Nap fényére márpedig szükségünk van! Ezzel szemben ő okolható korunk legfenyegetőbb betegségei közé tartozik a melanoma, mely a bő...
KÖZÉRZET6 fenséges illat, amellyel elűzheted a stresszt
Manapság életünkhöz szinte törvényszerűen társulnak a stresszes tünetek, amelyeknek enyhítésére egyre többen keresnek különböző ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK