Szabó Anna
A sámánok nagy figyelmet szenteltek az okok és a hatások tanulmányozásának. Az élet során a test számos módon megsérülhet, hiszen megbetegedhetünk egy-egy vírusnak köszönhetően, balesetet szenvedhetünk, megéghetünk, megvághatjuk magunkat, és a csontjaink is eltörhetnek. Ám néha komoly betegségektől is szenvedhetünk, számos „belső” betegségünk lehet, mint például a rák, a sclerosis multiplex, különféle szívproblémák, vagy a hepatitis. Emellett természetesen öregszünk, és a testünk deformálódik. A sámán szempontjából ezek azonban csak hatások. Az igazi gyógyítás során nem elegendő a tüneteket megszüntetni, meg kell keresni a probléma gyökerét, a kiváltó okot. Szerintük a betegségek kialakulásának hátterében három lelki ok húzódik meg.
.
A sámán hagyomány szerint a „lélekvesztés” gyógyítása 4 szakaszban történik
Az első szakasz magában foglalja az életerőt, az energiát, amit adnak a betegeiknek.
A második szakasz a probléma diagnosztizálása, a lelki okok felfedezése és a beteg testére való hatásának feltérképezése.
A harmadik szakasz magában foglalja az egyedi gyógyulási folyamatokat.
A negyedik szakasz rendkívül kritikus. Ez ugyanis az elveszett lélek visszakeresése.
OLVASS TOVÁBB!
Miért változnak meg az ízületeink menopauza után?
A menopauza nem csupán a hormonháztartás változásáról szól....
KÖZÉRZETMell eltávolítás - Mint Angelina Jolie - Egyre több nő távolíttatja el megelőzésképpen a mellét
Egy főorvos beszél a megfelelő megelőzésről, a családi hajlamról és az emlő helyreállításának lehetőségeiről....
KÖZÉRZETIntim egészség nőknek - Mire figyeljünk a mindennapokban?
Az intim egészség a mindennapi közérzet része, mégis sokszor csak akkor kerül előtérbe, amikor már valamilyen kellemetlenség jelentkez...
Így függ össze a női hormonháztartás, a stressz és a mozgás
A női szervezet működése egy rendkívül összetett rendszer, amelyben szinte minden mindennel kapcsolatban áll....
KÖZÉRZETTeljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapítÃ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK