Szabó Anna
Számos dolog károsíthatja a májat, melynek következménye akár májzsugorodás is lehet, ami azt jelenti, hogy az már nem képes regenerálni magát. A túlzott alkoholfogyasztás, a cukorbetegség, az elhízás és a különböző fertőző betegségek mind-mind okozhatja a májsejtek károsodását.
A legrosszabb a májbetegségben az, hogy tünetei lehetnek általánosak is, amelyek más betegségeknek is tulajdoníthatók, és ezekre csak akkor figyelünk fel, ha már nagyon komoly hatásai vannak. Az alább felsorolt tünetek közül sok olyan van, melyekről az ember tudomást sem vesz, vagy nem veszi őket komolyan. Ám, ha a felsoroltak közül bármelyiket tapasztalod, akkor azonnal keresd fel az orvosodat.
A vöröslő tenyerek egy ritka bőrproblémára utalnak, melyet tenyér erythema-nak neveznek. Külsőleg a tenyér vörös színe tűnik fel, mely égő érzéssel párosul. Ez örökletes lehet, de terhesség idején is megjelenhet.
Érdekes azonban, hogy a vörös tenyeret májtenyérnek is nevezik, hiszen gyakran súlyos májproblémák állnak a hátterében, mint például a májzsugorodás. Ez azonban nem az egyetlen ok. Létezik egy bizonyos Wilson-kór, mely azt jelenti, hogy túl sok réz van a vérben, valamint a Hemochromatozis is egy hasonló betegség, mely esetben a szervezetben nagyon megnövekszik a vas mennyisége.
OLVASS TOVÁBB!
A kulturális alkalmazkodás mint készség: amikor megtanulunk kényelmesen élni a komfortzónán kívül
A kulturális alkalmazkodás ma már nem valami fancy extra képesség, hanem alapvető túlélési skill egy olyan világban, ahol folyamatosan ...
KÖZÉRZETDigitális fogászat - Az intraorális szkenner varázsa
Az utóbbi évek technológiai fejlődése forradalmi újításokat hozott a fogászat világában is, így mára külön fogalomként említhetj...
KÖZÉRZETHogyan erősíthetjük meg az immunrendszerünket
A vírusoknak szezonjuk van. Hogy az immunrendszer mennyire jól küzd meg velük, az rajtunk is múlik....
Tippek a nagy evés ellen az ünnepeken
A zsíros ételek és az alkohol megterhelik a gyomrot és a májat. A szakértők mozgást javasolnak....
KÖZÉRZETAmikor a szorongás irányít - 5 jel, amit nem veszel észre
A szorongás sokak számára egyet jelent a folyamatos feszültségérzéssel vagy súlyosabb esetekben pánikrohamokkal, pedig a valóság enné...
KÖZÉRZETPárkeresés a tenger mélyén? Segítünk megtalálni az igazit!
Milyen módon kapcsolódik össze a nagy felbontású fotózás a korallzátonyok védelmével, a vizeink fenntarthatóságával és ezáltal az ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK