GYERMEK

Fontos kérdések az óvodáról

Azt hiszed, mindent elmondtál. A gyerek tisztában van az óvoda mibenlétével, tudja, hová készül, miért, és kik várják őt. Légy erős: az igazi kérdései csak néhány hét oviba járás után fogalmazódnak meg. Készülj a válaszokkal, mert nem lesz egyszerű!


Személyzetre és felszereltségre vonatkozó kérdések

Hej, óvoda, óvoda, de sok gyerek jár oda! De az mind hagyján, ugyanis az enyém is oda jár. (Most biztos mindenki jól megsértődött, de nézzetek magatokba: hát nem a tiétek a legszebb, legokosabb, legrátermettebb óvodás a világon? Na, ugye! Az enyém is.) Először minden jól ment. Nem sírt, nem kérdezett, nem panaszkodott. Aztán pár napig minden rosszul ment. Nem kérdezett, nem panaszkodott, de sírt. Ajajj. Kétségbe estem, de kár volt, ugyanis hirtelen minden újra rendbe jött. Nem tudom hogyan, miért, kinek köszönhetően, de a lányom megszerette az óvodát. Márpedig amit szeretünk, arról a legapróbb részleteket is tudni akarjuk. Ezért „őóvodássága” nem fukarkodik a kérdésekkel.

1. kérdés: „Ma melyik óvónéni lesz?”
Persze azt gondolod, hogy ez könnyű. Én is azt gondoltam. X óvónéni délelőtt, Y óvónéni délután, igaz? Csakhogy a kérdés további kérdések sorát hozza elő. Mert hol van Y néni, amíg X néni az ovisokkal játszik, és miért megy el X néni, ha megérkezik Y néni? Különben is: hol lakik X és Y néni? Van gyerekük? És férjük és kutyájuk? Van fenyőfa az udvarukon, vagy nincs is talán udvaruk…? Ne feledd: mindenre válaszolni kell, és készülj: ha válaszolsz, úgyis újra kérdez.

2. kérdés: „Melyik a mi óvodánk?”
Ennél könnyebbet, ugye el sem tudsz képzelni. Sajnos azonban az óvodánknak három bejárata van, és máig nem sikerült megértetnem a háromévesemmel, hogy a három külön bejárat ugyanazt az egy óvodát rejti. Biztos nagyon csalódott lenne, ha egyszer nem a megszokott ajtón mennénk be, de a megszokott helyre érkeznénk…

3. kérdés: „Melyik az én szekrényem?”
Ebben a kérdésben már van némi finom eligazítás is. Panna ugyanis pontosan tudja, melyik az ő szekrénye, ellentétben a kedves szekrénytárs édesanyjával, aki csemetéje ruháit rendszeresen a mi fakkunkba pakolja. Mentségére legyen mondva: meglehetősen szűkös a hely a vastag téli ruháknak. A mi mentségünkre pedig az szóljon, hogy ugyanakkora hellyel gazdálkodunk. Megáll tehát mérhetetlen igazságérzettel megáldott lányom a szekrénye előtt, mely tömve van a csoporttárs ruháival, és fennhangon felteszi a fenti kérdést. Anyatárs elnézést kér, én pedig egész úton azt magyarázom, miért kell megosztanunk Balázzsal a szekrényünket. Pedig belül én sem tudom, és be kell látnom, hogy engem is dühít a dolog.

Lelki terror

Céljai elérése érdekében Panna előszeretettel alkalmazza a lelki terror eszközét. Csak úgy érzéssel. Ha reggel ébresztem, értetlenül néz rám: „Miért? Menni kell a óvodába?” Szinte a szívemben érzem a felismerés jeges hidegét, amit ő valószínűleg nem tapasztal, de úgy tesz, mintha nagyon csalódott lenne. Szerencsére csak néhány percre van szüksége az újabb kérdések megfogalmazásához. „Miért kell óvodába menni?” A dologban az a szép, hogy őt ez tényleg érdekli. Annyira, hogy minden reggel kíváncsian kérdezi, újra és újra. Majd részletesen megtervezi a napját, sőt az enyémet is. „Ott fogsz hagyni a oviban?” Tudom, semmi dráma. Igen, ott hagylak, mert ez a dolgok rendje. Különben sem egyedül leszel, hanem a sok kisgyerekkel, meg a kedves óvónénikkel. De mégis: ezt kimondani, „ott hagylak” olyan nehéz, mintha visszafordíthatatlan lenne. Ám az óvodás nem esik kétségbe, csak tovább kérdez: „De te otthon leszel?” No, most mit feleljek? Igen, otthon fogok dolgozni, és érzem, hogy szeretne velem lenni, segíteni (értsd: hátráltatni), ahogy tette azelőtt is. Természetesen a válaszai sem kevésbé szívbemarkolóak, ha netán én kérdeznék. „- Kivel játszottál az oviban? – Ott hagytál. Kivel játszottam volna?” Ó, én anyák szégyene, aki óvodába vittem a gyereket!


Csavart kérdések

Csavart kérdés az, amiről csak akkor tudod meg, mire vonatkozott, ha már válaszoltál rá. Az „Éva dadusnak van gyereke?” kérdés például egészen hétköznapinak tűnik. Bár feltételezed, hogy van, azért rákeresel valamelyik közösségi portálon, és mivel nem találod, megígéred, hogy személyesen fogod megérdeklődni. Aztán kiböki: „Szerintem én vagyok az Éva dadus gyereke, mert úgy szeret, mintha a gyereke lennék.” Addig jó, hogy a dadus néni nagyon szereti a lányomat. De hol áll vajon a sorban az én szeretetem?

Szintén nem könnyű megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyek az óvónénik kifogásolható magatartására vonatkoznak. A „Miért kiabált rám óvónéni?” kérdésre minden valamire való szülő berohanna az óvodába, hogy számon kérje a pedagógust. De a valamirevaló szülők általában azt is tudják, hogy a gyerek meglátásait jobb elosztani kettővel, vagy többel. Ha pedig arra gondolok, hogy nekem, aki a saját egyszülöttjével áll szemben, néha elszakad a cérna, akkor igazán elnézhető évente egy erélyesebb felszólítás az óvónő részéről is. Megmagyarázom tehát (előbb magamnak, majd a gyereknek is), hogy Andrea néni távolléte miatt Éva néni egyedül van, borzasztóan leterhelt, nem csoda, ha kicsit kiborult és kiabált. „De hát nincs egyedül! Ott van vele a sok gyerek.” Ugye, így mindjárt más?

S végül egy apró adalék arra vonatkozóan, hogy mit gondolnak a kicsik a felnőttek munkájáról. „Miért nincs itt Andrea néni?” – kérdezi a lányom a több napja hiányzó óvónéniről. Nyilván beteg, felelem, azt gondolva, hogy erről nincs is mit beszélni. „Vagy lehet, hogy dolgozik...”

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL