Szabó Anna
Milyen módon fokozható az ízélmény?
A sütők ezerfélék lehetnek, ez tény. Viszont egy biztos. Minél egyenletesebb a hőeloszlás, annál biztosabb a siker. A régi tűzhelyek alapvető gyengeségének számított a helytelen hőkezelés. Így fordulhatott elő, hogy ki kellett ismerni őket, magyarán egy-két odaégetés után kiderült, hogy hova érdemes rakni a tepsit, milyen szögben sül meg a legjobban a hús vagy a sütemény. Nagyanyáink ezt úgy magyarázták, hogy mindennek lelke van. S ez igaz is, de ellentétben az ősi sütési megoldásokkal, a régi tűzhelyek hibája annyi volt, hogy pusztán kialakítás terén nem stimmeltek. Na ez az a luxus, ami a mai, rohanó világban nem kivitelezhető. Jóformán elképzelhetetlen, hogy azzal induljon a sütővel közös élet, hogy az első tíz alkalom csupán a próbálkozásról, a centiméterek kitalálásáról szóljon. Ez tényleg nonszensz! Annál is inkább, mert abba belegondolni sem érdemes, hogy mindez milyen fokú energiapocsékolással egyenlő. Ráadásul az erősen megégett vagy éppen át nem sült fogások a kukában végezhetik, ami újfent nem egy gazdaságos fordulat.
Vagyis célszerű a minél modernebb megoldásokra voksolni. A légkeveréses variációk méltán örvendenek óriási népszerűségnek. Az alul-felül sütéssel ellentétben egészen máshogy cirkulál a hő, ennek megfelelően a sütési élmény is teljesen más. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a villanytűzhelyek egyenletesebben teljesítenek, mint a gázos típusok. Ez sokszor nem magán a berendezésen múlik, hanem a gáznyomáson, amivel évek óta előfordulhatnak problémák.

Kifizetődő taktika a főzést és a sütést különválasztani?
Sokan ragaszkodnak a gázhoz, mint energiaforráshoz, többek között azért, mert rendelkezésre áll, be van kötve, a villanyhálózat bővítése ezzel szemben nem kivitelezhető. Régi házak esetében ez egy tipikus forgatókönyvnek mondható. Viszont még így sem feltétlenül kell lemondani például az indukciós főzőlap előnyeiről, vagy a villanytűzhely pozitívumairól. Ugyanis kombinált tűzhelyek is léteznek, ahol a főzés villannyal, a sütés pedig gázzal üzemel. De akár a gáztűzhely mellé beszerezhető egy kisebb indukciós főzőlap, amivel tényleg csúcsra járatható a főzés élménye. Miközben az energiatakarékosság is borítékolható a használat perceiben.
Sok esetben a hely szűke az, ami befolyásolja a sütő milyenségét. Amikor a paraméterek adottak, akkor nyilván nem marad más, mint a maradéktalan alkalmazkodás. Ellenben az egyedi igények figyelése mindenkor elsőbbséget élvez. Mert igen, van különbség sütő és sütő között és van érzékelhető ízeltérés ennek megfelelően a bennük elkészülő fogások között is.
OLVASS TOVÁBB!
Szobanövények hatása a mindennapi életünkre
Valószínűleg már te is észrevetted, hogy milyen különleges nyugalmat sugároz egy zöld növénnyel teli szoba....
FÉSZEKInkább zuhanykabin, mint hagyományos kád?
Egy fürdőszoba felújításánál, átalakításánál gyakran nem a nagy döntések okozzák a legtöbb fejtörést, hanem azok a kisebb rész...
FÉSZEKModern redőnyvezérlés - Gondoskodj a privát szférádról a saját otthonodban
Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a legújabb Sinum rendszerünk, a redőnyök vezérlése rendkívül egyszerű....
Mikor lehet jó megoldás a fényzáró roló tetőablakra?
A nyári kánikulában mindenki igyekszik olyan körülményeket teremteni saját otthonában, melyekkel könnyebben átvészelhetők a forró na...
FÉSZEKVilágításvezérlés - A modern fénytechnológia ereje
A világítás szerepe az életünkben messze túlmutat a puszta funkcionalitáson....
FÉSZEK6 lakberendezési trend, amit idén érdemes kipróbálni
Lakásfelújítás során könnyű úgy követni a divatot, hogy aztán néhány év múlva újra költenünk kell majd ugyanarra a helyiségre. ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK