Szabó Anna
{KEPGALERIA}
4. Ha spárgából készítjük a kanócot, akkor át kell itatnunk viasszal, hogy könnyebben tudjuk majd meggyújtani az új gyertyában. (Amennyiben úgy vesszük, vagy a megmaradt gyertyából vágjuk ki, akkor erre nyilván nincs szükség). A kanócot beletesszük a forma közepébe, amelybe önteni szeretnénk. Ezek után a kanóc köré kevés viaszt öntünk, hogy az meg tudjon állni a formában. A kanóc másik végét kössük rá egy rúdra, vagy egy kisebb botra, amit rá tudunk tenni a formánk tetejére (természetesen, ha türelmesek vagyunk, foghatjuk is kikötözés helyett, miközben ráöntjük majd a viaszt).
5. Tegyünk fel egy lábasba vizet, forrni. Majd keressünk egy olyan tálat, amiben nem sajnálunk gyertyát olvasztani. Amikor forr a víz a lábasban, erre tegyük rá azt a tálat, benne a gyertya darabokkal és olvasszuk fel, mintha csokit olvasztanánk a sütikre).
6. Miután felolvasztottuk, öntsük bele a formába. Ha szeretnénk kicsit feldobni, például szegfűszeggel, vagy csillámporral, akkor még ebbe a frissen kiöntött anyagba tegyük.
OLVASS TOVÁBB!
Modern redőnyvezérlés - Gondoskodj a privát szférádról a saját otthonodban
Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a legújabb Sinum rendszerünk, a redőnyök vezérlése rendkívül egyszerű....
FÉSZEKMikor lehet jó megoldás a fényzáró roló tetőablakra?
A nyári kánikulában mindenki igyekszik olyan körülményeket teremteni saját otthonában, melyekkel könnyebben átvészelhetők a forró na...
FÉSZEKVilágításvezérlés - A modern fénytechnológia ereje
A világítás szerepe az életünkben messze túlmutat a puszta funkcionalitáson....
6 lakberendezési trend, amit idén érdemes kipróbálni
Lakásfelújítás során könnyű úgy követni a divatot, hogy aztán néhány év múlva újra költenünk kell majd ugyanarra a helyiségre. ...
FÉSZEKHatékony irodaköltöztetés - Mire érdemes figyelni?
Az irodaköltöztetés mindig nagy kihívást jelent. Amikor egy cég úgy dönt, hogy új helyre költözik, hamar érzékelheti a folyamat öss...
FÉSZEKHogyan alakult át a modern otthon védelmi rendszere?
Ahogyan otthonunkba érünk, alapvető szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Manapság egyre fontosabb, hogy megvédjük laká...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK