FÉSZEK

7 hiba, amitől koszosnak tűnik az otthonod egy alapos takarítás után is

Szerző:
Szabó Anna
Van, aki kifejezetten élvezi a takarítást, míg akad olyan is, aki inkább szükséges rosszként vagy akár nyűgként tekint rá. Bárhogy is legyen, egy valami biztos: mindenki szereti a tiszta, illatos, por- és koszmentes otthoni közeget, amelyben a nap végén nyugodtan ledőlhetünk pihenni. Ezt viszont csak akkor tehetjük meg teljes nyugalomban, ha a szobák valóban tisztának is érződnek – ezt pedig lehet, hogy nem érezzük, hiába, hogy egész nap robotoltunk. De mégis mi lehet ennek az oka? A következőkben erre igyekszünk választ adni.

7 hiba, ami miatt koszosnak tűnhet az otthonunk

Mindenki azt szeretné, ha az otthona tiszta, rendezett, kényelmes érzést keltene másokban, és persze azokban is, akik benne élnek. Éppen ezért a következő apróságnak tűnő dolgokra érdemes kiemelt figyelmet fordítani egy-egy nagytakarítás során.

Kacatok

Könnyen előfordulhat, hogy egész egyszerűen túl sok dolgot halmozunk fel magunk körül – ez különösen igaz akkor, ha hosszú időn át élünk ugyanabban a házban vagy lakásban. Lehet, hogy letöröljük azt a köteg újságot, amit a sarokban áll, portalanítjuk az asztalon sorakozó csecsebecséket, de ettől még nem tűnik rendezettebbnek az adott helyiség. Ezen csak egy valami segíthet: ha megszabadulunk mindentől, ami felesleges. Persze nem azt mondjuk, hogy nem lehet dekorálni, de ezt megfontoltan tegyük!

Szőnyeg-gondok

A szőnyegeket általában nem takarítjuk ki alaposan minden nagytakarításnál – kifejezetten igaz ez akkor, ha kényes darabokról van szó, amelyeket szívesebben bízunk profikra. Ez valahol érthető, ugyanakkor jó tudni, hogy egy foltos vagy láthatóan használt szőnyeg biztosan koszos, rendetlen érzetet fog kelteni. De akkor mégis mit tehetünk?

Nos, a legegyszerűbb megoldás, hogy okosan választunk. A rövidebb szálú és világos darabokon sokkal hamarabb meglátszanak a szennyeződések, ezért érdemes inkább hosszabb szálú, színes szőnyegekkel díszíteni az otthonunkat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket ne kellene rendszeresen tisztítani. A legjobb, ha minden nap alaposan felporszívózzuk őket, különösen akkor, ha kisállataink is vannak, akik mindenhol ott hagyják a szőrüket – ez ugyanis még egy színes szőnyegen is meglátszik. De egyébként mindez nemcsak a küllem miatt fontos, hanem a különböző betegségek megelőzése érdekében is.

Rejtett pókhálók

Lehet, hogy nagyon precízek vagyunk takarítás közben – még ilyenkor is előfordulhat, hogy egy-egy megbúvó pókhálót nem veszünk észre. Aztán amikor megváltoznak a fényviszonyok vagy felkapcsolunk egy lámpát, szörnyülködve láthatjuk, hogy mi mindent hagytunk a sarkokban vagy a falilámpák körül. Nem is beszélve arról, hogy a pókok igen gyorsan tudnak dolgozni, ezért akár egy-két nap alatt is új hálókat szőhetnek. Hogy ezt elkerüljük, érdemes egy lámpával bevilágítani takarítás közben a „kockázatos részekre”, és egy teleszkópos portörlővel összegyűjteni a hálókat.

Falhibák

Hiányzó darabok, repedések, cseppek és egyéb foltok... ha ezek megjelennek a falakon, lehet bármilyen tiszta az otthon többi része, az érzet nem lesz meg. Éppen ezért érdemes olyan falfestéket – vagy tapétát – választani, ami könnyen takarítható egy vizes ruhával. Emellett jó, ha tartunk otthon egy kis gipszet és a fallal megegyező színű festéket. A festéssel való takarás persze kockázatos vállalkozás is lehet, hiszen több réteg más színt eredményez – azonban sok festék esetében ez nem fog feltűnni. Mindenképp olvassuk el az adott termék utasításait, mielőtt ilyesmivel próbálkozunk!

 

Ujjlenyomatok

Gyakran megfeledkezünk az ajtókról, ablakokról, kilincsekről és egyéb fogantyúkról. Pedig ezeket nap mint nap többször is megérintjük – olykor lehet, hogy koszos kézzel –, ezért hamar elszíneződnek. Töröljük át fertőtlenítőszeres, kímélő tisztítószerrel ezeket a felületeket amilyen gyakran csak lehet! Ha fehérek az ajtók vagy kilincsek, ez különösen fontos, hiszen mint tudjuk, a fehéren „minden meglátszik”.  

Nem megfelelő világítás

Ha egy helyiségben gyenge a világítás, akkor homályosan látunk, és optikailag úgy tűnik, mintha az egész szoba kicsit elhanyagolt, koszos lenne. Ezt elkerülendő, érdemes éles, de kellemes színű villanykörtéket választani. Ha szeretnénk otthonos hatást kelteni, akkor a meleg színű fényeket részesítsük előnyben.

Illatok

Tudjuk, hogy az illatokat nem látjuk, de ezek is nagyban meghatározzák, mennyire érződik tisztának és rendezettnek egy beltér. Ha alapos takarítást végeztünk, akkor valószínűleg már adott egy alapvető kellemes aroma a szobákban. Viszont ha szeretnénk ezt egy következő szintre emelni, akkor érdemes a takarítás előtt minden mosószeres elegybe egy kis citromos illóolajat csempészni. Emellett jó ötlet, ha diffúzort vagy illatgyertyákat használunk.

A kulcs a precizitás

Egy takarítás során tehát számos hibát elkövethetünk – ezek nagy része azonban abból származik, hogy nem vagyunk eléggé körültekintőek. Ez persze érthető, hiszen a rohanós hétköznapokban örülünk, ha bármennyi időnk is van ilyesmire. Mégis: ha a fenti apróságnak tűnő dolgokra odafigyelünk, sokat emelhetünk otthonunk fényén.

otthon takaítás
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL