Szabó Anna
Ha a szobádat tisztán és rendezetten tartod, valóban egy szentélyben érezheted majd magad, és többé az alvással sem lesz gondod.
A feng shui szerint a tudatalattid alvás közben feldolgozza azokat a képeket, amik körülvesznek téged a nap folyamán. Gondolj arra, hogy minden, amit a szobádban látsz, visszaköszön majd az álmaidban. Figyelj rá, hogy csakis olyan fotóid legyenek itt, amik valami pozitív emléket idéznek fel benned, például egy csodaszép portré rólad, egy felejthetetlen nap emléke, az esküvői képeitek közül néhány, vagy az első közös szelfitek. Minden alkalommal, amikor rájuk nézel, ezt kell érezned: „Imádom ezt a képet magunkról.”
Próbáld meg úgy elhelyezni a képeket, hogy azok szemben legyenek az ággyal, ne pedig a fejtámla felett lógjanak. Az utóbbi megoldás kényelmetlen érzéseket kelthet, ráadásul nem valami jó dolog emberek tucatjainak fényképeit a szobádban tartani – tényleg azt szeretnéd, hogy az ágyadat bámulják? Maradj inkább a családi csoportképeknél.
A színek szintén nagy befolyással bírnak. Az ágyneműd lehet krémszínű, barnás, vagy egyéb földszínek, amik egyszerűek, mégis pazarok. Párosítsd őket kisebb mennyiségben azokkal az élénk színekkel, amiket szeretsz.
A feng shui az öt természetei elemre épül, ezek a víz, tűz, föld, fa és fém, és ezek egyensúlya teremti meg a tökéletes harmóniát. A víz az érzelmekre hat, ezért is ajánljuk, hogy a pihentető alvás érdekében minimalizáld ezt az elemet a hálószobában. Szabadulj meg az olyan képektől, amik vízeséseket vagy vizes területeket ábrázolnak. Ugyanez igaz a tűz elemre is, ha túl sok van belőle, megzavarhatja az alvást, és feszültté tehet. Vegyél vissza a pirosból, helyette inkább földszíneket használj.
OLVASS TOVÁBB!
Szobanövények hatása a mindennapi életünkre
Valószínűleg már te is észrevetted, hogy milyen különleges nyugalmat sugároz egy zöld növénnyel teli szoba....
FÉSZEKInkább zuhanykabin, mint hagyományos kád?
Egy fürdőszoba felújításánál, átalakításánál gyakran nem a nagy döntések okozzák a legtöbb fejtörést, hanem azok a kisebb rész...
FÉSZEKModern redőnyvezérlés - Gondoskodj a privát szférádról a saját otthonodban
Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a legújabb Sinum rendszerünk, a redőnyök vezérlése rendkívül egyszerű....
Mikor lehet jó megoldás a fényzáró roló tetőablakra?
A nyári kánikulában mindenki igyekszik olyan körülményeket teremteni saját otthonában, melyekkel könnyebben átvészelhetők a forró na...
FÉSZEKVilágításvezérlés - A modern fénytechnológia ereje
A világítás szerepe az életünkben messze túlmutat a puszta funkcionalitáson....
FÉSZEK6 lakberendezési trend, amit idén érdemes kipróbálni
Lakásfelújítás során könnyű úgy követni a divatot, hogy aztán néhány év múlva újra költenünk kell majd ugyanarra a helyiségre. ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK