SZÓRAKOZÁS

3 dolog, amit jó, ha tudsz, ha előadást tartasz

Egy előadás sikeressége szinte minden esetben mérhető a hallgatóság reakcióit és érzelmeit figyelve. Az, hogy mi tesz egy előadást érdekessé és figyelemfelkeltővé, nagyban múlik az előadó személyén, a témán és a megfelelő felkészültségen. Ezenkívül még érdekesebbé tehetjük a rendezvényt különféle vizuális elemekkel, például egy szép grafikájú prezentációval vagy valamilyen színes-szagos roll-uppal.

Miért akkora kihívás előadást tartani?


Egy előadás vagy prezentáció akár iskolai környezetben, akár a munkahelyen jellemzően egy izgalmakkal teli helyzet. A mi feladatunk, hogy a hallgatók érdeklődését fenntartsuk, és átadjuk a szükséges információkat. Mindezt pedig úgy tálaljuk, hogy könnyed, jó hangulatot teremtsünk. Ilyen esetben azonban segítségül hívhatunk különféle eszközöket, amelyekkel nem csak, hogy nem egyedül tartózkodunk a pulpitusban, de szemléltetjük is az elhangzottakat, például egy roll-up formájában.


Az előadás sok nehézséget okozhat azok számára, akik úgy érzik, nem erősségük a mások előtt való prezentálás. Szerencsére léteznek különféle technikák, amelyekkel erősíthető és fejleszthető az előadásmód, így az előadó személye is nagyon sokat hozzátehet a sikerességhez.
 

.

Ezt az 3 dolgot vedd figyelembe, ha előadást tartasz


Sok tanár, tréner, de akár még színész is számol be arról, hogy legrosszabb rémálmaik közé tartozik, amikor kilépve a közönség elé nem jut eszükbe semmi. A lámpaláz a legalaposabb felkészülés mellett is elérhet bárkit, de nem szabad, hogy ez vegye át az irányítást. Akárcsak a jó diákok esetében, az előadónál is igaz az aranyszabály: ha a prezentáló alaposan felkészült, nincs oka aggodalomra.

1. Kerülj képbe a közönség összetételével! Sokat segíthet előadásod megtervezésében az életkor, az iskolázottság és a munkahelyi háttér is, így be tudod lőni, milyen hangulatú és milyen részletességű előadást kell tartanod. Ha potenciális ügyfelekről van szó, mindenképp nézz utána alaposan a cégük történetének, hogy azt érezhessék, nem csak üres szavakkal szeretnéd őket meggyőzni, de valóban érdekel a sorsuk.

2. Maradj kapcsolatban a hallgatósággal! Bár az elsődleges cél az összegyűjtött információk átadása, mindannyian pontosan tudjuk, milyen keveset jegyzünk meg az elhangzottakból. Pláne, ha az unalmasan és szárazon van tálalva. Törekedj a lényeg kiemelésére, és ne vessz el a részletekben. Ha a téma megengedi, akár fun fact-eket, azaz érdekes tudnivalókat is beleszőhetsz a mondanivalódba. Fontos, hogy végig mérd fel a hangulatot és a figyelem mértékét. Ha a közönség sokat mozog, elkalandozik, akkor itt az ideje egy szünetnek vagy épp egy őket bevonó játéknak, szavazásnak, beszélgetésnek.


3. Készülj fel a legváratlanabb helyzetekre is! A technika ördöge mindig a legrosszabbkor talál meg minket. Éppen ezért szerencsés, ha a régi módszerekhez ragaszkodva minden jegyzeted és prezentációd magadnál tartod, kinyomtatott formában is. Ha elmegy az áram vagy megadja magát a számítógép, esetleg a projektor mond csődöt, még ebben az esetben is maradéktalanul megtartható a prezentáció. Ha pedig még eggyel izgalmasabbá tennéd az előadást, a legfontosabb üzeneted, információid és akár az elérhetőségeid és egyéb fontos elemeket tartalmazó roll-upot is magaddal vihetsz.


Hogyan győzd le a félelmeid?


Elsősorban fontos észben tartani, hogy egy előadás sikere nem csak és kizárólag az előadón múlik. A felkészültség, az előadásmód és a közönséggel való kommunikáció nagyon sokat nyom a latba, de mindenre nincs kihatásunk. Ha a hallgatók nem önszántukból jönnek el, vagy nincs különösebb céljuk az előadással, nehezebb lesz elérni őket, de a közönségből való precíz felkészüléssel ez sem lehetetlen.


A legfontosabb, hogy ne ess kétségbe, bármilyen reakciót is észlelsz a szakmai zsűritől vagy a hallgatóságtól. Ha megfelelően begyakoroltad a forgatókönyvet, és minden eshetőséget számba vettél, önmagában már az is hatalmas dolog. Hiszen mindenki tudja, milyen sérülékeny és nehéz dolog mások elé kiállni, ezért legyél magadra nagyon büszke. Tartsd meg az előadásod minél tudatosabban, és a siker nem fog elmaradni!
 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL