REJTÉLY-MISZTIKA

Egy időutazó szerint a Földet meteorrajnak álcázott idegenek támadják meg – 5 sokkoló UFO-incidens

Egy jövőbeli „időutazó” azt mondta, hogy a Földet hamarosan megszállják az idegenek, akik meteorzápornak álcázzák magukat. Másoknak pedig sikerült igencsak elgondolkodtató felvételeket készíteniük néhány azonosítatlan repülő tárgyról.

Vajon hihetünk ennek az 5 beszámolónak és csakugyan ufókat láthatunk a képeken?

A pilóta azt hiszi, hogy UFO-flottát látott

Egy pilóta azt hiszi, hogy egy egész UFO-flottát látott repülni a tenger felett – miután egy sor „furcsa” fényt észlelt, amelyek mozogni és forogni látszottak.

A férfinak néhány másodperces videófelvételt sikerült rögzítenie, a klipben pedig három fénysor látható – hol négy, hol három ponttal, de összesen 12 fény látható.

Egy ponton a legmagasabb fény elhalványul, és a helyébe egy másik lejjebb kerül, majd végül úgy tűnik, hogy mind eltűnnek a látókörből.

A pilóta elmondta, hogy akkoriban a Csendes-óceán felett repült, és fogalma sem volt arról, mik lehetnek a fények – azon kívül, hogy egy formációban repülő UFO-flotta.

Néhányak szerint azonban a fények egy hadihajóról kilőtt rakétaelhárító fáklyák lehetnek.

forrás

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL