Szabó Anna
A szilfek mindenütt megtalálhatóak a levegőben. Csoportosulásuk különösen a szélben, viharban, felhőkben vehetőek észre. Nem csak magáért a levegő tisztaságáért felelősek, hanem részt vesznek a növényzet növekedésében és minden olyan területet megtámogatnak, ahol levegőre van szükség. Tehát létezésük kétségkívül elengedhetetlen akárcsak a többi elementálé.
Úgy hírlik, hogy az elementálok közt a szilfeknek van a legmagasabb rezgésük, így képesek tetszés szerint átutazni a dimenziókon.
Ezeknek a levegő szellemeknek az uralkodója Paralda. Bár a levegő teremtményei, sok esetben a szilfek a magas hegyek tetején laknak. Számos legenda szól arról, hogy az emberhez a barlangokon keresztül beszélnek és az ősi orákulumok hangjai ők.
Továbbá a szilfek kapcsolatban állnak az emberi elme aktivitásaival. Befolyással lehetnek ránk, inspirálhatnak, éppen ezért gyakran gyülekeznek a művészek körül. Általában az embereknek klasszikus tündér képében jelennek meg. Mindemellett aktívak, okosak, intelligensek, gyors mozgásúak és bőbeszédűek. Általában zárkózottak és elkülönültek ének. Alapvetően bármiben kérheted a segítségüket, de különösen jól értenek az inspiráláshoz, az alkotói folyamat megtámogatásához, és mindenhez, ami kapcsolatban áll az elmével.

Tömjén füstölő
6 darab kék gyertya
Kis cetli
Tűzálló edény

Ezt a varázslatot a szabadban kell végezned, mindegy, hogy milyen napszakban, de érdemes a kérésednek megfelelő napon végezni. Gyújtsd meg a gyertyákat kör alakban és tedd középre a füstölőt. Helyezkedj el kényelmesen. Koncentrálj a kérésedre, kicsit meditálj rá. Fokozd fel a vágyat magadban. Írd le kérésedet egy kis cetlire. Majd állj fel, fordulj kelet felé, emeld fel a kezeidet és mond:
"A keleti irány és a
Szilfek Égi Birodalmának
Hatalmas Urai.
Ébresztelek, szólítalak és
megidézlek benneteket,
hogy teljesítsétek kérésemet!"
Érezd, ahogy könnyű lesz a tested és vizualizáld, hogy eggyé válasz a levegővel, mintha magad is levegő volnál. Válj eggyé a semmivel, engedj el minden más gondolatot. Te is levegő vagy, egy szilf vagy.
Ekkor mond el a kérésedet a saját szavaid alapján. Majd így folytasd:

„Hatalmas Égi királyok és királynők,
hallottátok kérésemet,
most pedig elégetem a tűzzel,
de a szél szellemei legyenek azok,
akik magukkal viszik beteljesíteni,
és ők is hozzák vissza nekem már beteljesülve,
én pedig meghajolok a mennyei szilfek előtt."
Égesd el a cetlit néhány hajszáladdal együtt. Utána emeld fel és koncentrálj arra, hogy a szél szellemek elviszik, és hamarosan beteljesül. Ha a maga a szél nem fújná el, akkor segíts rá. Végül hajolj meg.
Ezután ajándékod meg a levegő szellemeit a segítségért, bármilyen étellel, itallal.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK