Szabó Anna
Atlantisz története számos embert megfogott. Filozófusokat, írókat, tudósokat, ezoterikusokat, történészeket, geológusokat, régészeket, kalandorokat. Időnként felröppen a hír, hogy „esetleg” megtalálták, de valahogy még egyik bizonyíték sem állja meg a helyét igazán. Ezer meg ezer teória született már eltűnéséről és hollétéről, ez pedig a 6 legismertebb mind közül!
{KEPGALERIA}
Egy görög sziget
Egy igen kézenfekvő magyarázat szerint Atlantisz valójában egy görög sziget volt még a minószi kultúra idején nagyjából a mai Szantorini és Kréta között csak aztán egy természeti katasztrófa gyorsan le is törölte a térképről. Ugyanis az i. e. 1630 és 1550 között bekövetkezett thérai (mai Szantorini) vulkánkitörés következtében tízmillió tonna kő, gáz és hamu került a levegőbe, és a Földközi-tengeren létrejövő szökőár olyan hatalmas volt, hogy a Théra szigetétől ezer kilométerre fekvő partokat is elboríthatta a víz. Természetesen a robbanás és azt követő cunami a Mediterráneumot uraló minószi civilizációt is érintette. Sokak szerint ez Atlantisz legendájának alapja.
Különben meg K. T. Frost ír kutató 1909-ben azt ötölte ki, hogy Atlantinsz megmaradt része a mai Kréta.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK