Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A Philadelphia-kísérlet
Úgy tudni, hogy 1943-ban végezte el az USA haditengerészete a kísérletet. A kísérlet lényege az volt, hogy a radarok számára láthatatlanná tegyék a hajókat, méghozzá mesterségesen fejlesztett mágneses mező segítségével. Az elmélet hívei szerint sikerült is ezt megalkotni.
A kísérletet Philadelphia kikötőjében végezték az Eldridge rombolóval meg egy száz fős legénységgel. Mikor bekapcsolták a mágneses mezőt, a „szemtanúk” szerint a hajó nemhogy a radarokról eltűnt, de szó szerint láthatatlanná vált és 15 percig tartott ez a „varázslat”. Csakhogy mikor visszatért a legénység, kellemetlen tünet lett úrrá rajtuk, mint amilyen a remegés, szédülés, hányás és fejfájás.
Később újra megismételték – természetesen sikerrel – és 350 kilométerre onnan, a norfolki bázis radarján egyszeriben megjelent az Eldridge, majd újra eltűnt, és ismét Philadelphiában bukkant fel. Akkor most időutazás idő történt? Mindenesetre a legénység még rosszabbul lett.
A projektet végül lefújták, mert a hadsereg sem volt képes uralkodni azon, amit alkottak. De mondani sem kell, a hadsereg a mai napig tagadja a kísérletet…
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK