REJTÉLY-MISZTIKA

A 10 leghíresebb be nem teljesedett világvége jóslat

Azt is mondhatnánk, hála az égnek, hogy nem teljesedett be egyik sem. Pedig a próféták, látnokok, a vallási vezetők nagyon rajta voltak, hogy megjósolják. Szentül hitték, hogy tudják azt a bizonyos dátumot, mikor el jön a vége. Aztán mégsem jött el… semmi gond, valószínűleg másképp kell értelmezni a jóslatot – gondolták a híveik, sőt, vélekednek így egyesek a mai napig. Itt az ideje, hogy rácsodálkozz arra, milyen régóta és kitartóan igyekeznek megjósolni az emberek a világvégét!

{KEPGALERIA}

1. Az első eretnek jóslata

Montanosz volt a kereszténység egyik első eretneke, aki megjósolta a világvégét. Ő, illetve két prófétanő azt állította, hogy Montanosz a Szentlélek megtestesülése. Nagy sikere is volt, ugyanis eszméi rövidesen népszerűvé váltak, és ezzel rendesen meg is kavarták az egyház rendjét, olyannyira, hogy Tertullianus, keresztény író is elutasította a kereszténységet és az úgynevezett montanizmus híve lett. Ám sajnost Montanoszt az i.sz. 431-i epheszoszi zsinaton el is ítélték.  
Nem mellesleg Montanosz szentül állította, hogy Törökország lesz az „Új Jeruzsálem”, és minden keresztény itt fog élni az utolsó ítélet előtt.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL