Szabó Anna
.
Sarah L. Winchester Ház
Miután férje 1881-ben meghalt, Sarah Winchester egyedül élt a San Jose-i nyolcszobás parasztházában. Ami tökéletesen normális volt. Azt leszámítva, hogy a nő mániákus építkező volt, így otthonából hamarosan egy hatalmas kastély lett, ami 160 szobával rendelkezik. A legkülönösebb; hogy több ajtó és lépcsőház is van, amely nem vezet sehova. Ezekről és az építkezési szenvedély kapcsán több elmélet is létezik: Az egyik azt mondja, hogy Sarah a néhai férje vágyát, illetve közös álmukat teljesítette be. Egy másik elmélet szerint Sarah nem tudta elviselni, hogy elengedje a munkásait, és megteremtette a lehetőséget, hogy tovább foglalkoztassa alkalmazottjait. Azonban akad egy hátborzongató elmélet is, amely szerint Sarah Winchesteregy médium segítségével próbált meg kapcsolatba lépni a halott férjével. A médium azt mondta neki, hogy meg kell fizetnie a Winchester-puskák által megölt emberek lelkeiért (ugyanis fegyvergyárosok voltak) és ehhez Sarahnak elegendő szobát kellett építenie mindezen elveszett lelkekért. Sarah Winchester 1922-ben meghalt, és az okai az extra szobákkal együtt vele mentek a sírba.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK