REJTÉLY-MISZTIKA

10 dolog, amit valószínűleg nem tudtál Április 30-ról a boszorkányok mágikus napjáról

Április 30-a éjjele egy igazán misztikus és mágikus nap. Hiszen ez a másik legnagyobb ünnepe a boszorkányoknak és kelta híveknek az Október 31-ei Haloween, avagy Samhain után. Ma ünnepelik meg a szerelmet, a szexualitást, a termékenységet, az isteni pár egyesülését. Ne múljon úgy el ez a nap, hogy ne tudnál arról, mi történik ma a fizikai és a láthatatlan világban egyaránt…

Walpurgis éjszakája

A Walpurgis elnevezés egy angol misszionárius apácától származik, Walpurgától/Valburgától, aki a heidenheimi apátságban élt, és jeles cselekedeteiért 870. május elsején szentté avatták.
Egyesek szerint Szent Walpurgia egy ősi Istennő keresztény változata lehetett. Így lett vallásos éjszaka a Walpurgis, amit még Boszorkányszombatnak is hívnak.

A középkori emberek azt hitték, hogy a négy égtáj felől ördögök és boszorkányok érkeznek ezen az éjjelen, hogy megtartsák éves találkozójukat, a Harz-hegység legmagasabb csúcsán, a Blocksbergen.

A német mítoszokban a boszorkányok ezen a hegyen járták el rítusaikat, táncaikat. Később már alvilági összejövetelekbe, titkos orgiákba fúlt ez az esemény, melyeken a boszorkányok és az ördögök álházasságokat kötnek, az egyházi házasságokat parodizálva.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL