SZÁMMISZTIKA

A 9 bűvös négyzet

Szerző:
Szabó Anna
A feng shui karakterisztika harmadik száma (a gua és a karakterszám után) az energetikai szám, melyet a 9 bűvös négyzet segítségével kaphatsz meg. Ezzel a számmal válik a személyiségelemzés teljessé. Gyere, és számold ki az energetikai számodat is!

Az energetikai szám azt mutatja meg, hogy a cselekedeteink által milyen hatást érünk el másokban, hogyan ítélnek meg bennünket, milyen benyomást keltünk környezetünkben. Ez nem mindig egyezik belső lényünkkel. Ha kevésbé ismerünk valakit, akkor inkább az energetikai szám nyilvánul meg, és nem a gua szám.

A három feng shui szám alapján mindenki jobbanmegismerheti önmagát, környezetét, illetve azt, hogy hogyanlátnak mások bennünket. ezáltal a saját képességeinket is fejleszthetjük, személyiségünket sokoldalúbbá tehetjük, hiszen most már tisztában vagyunk azzal is, hogy mit tükrözünkmásoknak. Érdemes a csakádtagjainkat és ismerőseinket is feltérképezni, így kapcsolataink harmonikusabbá válhatnak, és út lehet a boldogságunk felé.


Az energetikai szám meghatározása


Szükség van hozzá az előző cikkekben meghatározott gua és karakterszámokra.


Ha esetleg elfelejtetted a GUA számodat, vagy nem számoltad még ki, akkor megteheted itt >>>

 


Ha esetleg elfelejtetted a karakterszámodat, vagy nem számoltad még ki, akkor megteheted itt >>>

 


A bűvös négyzetnek kilenc változata van, melyben a középső számot kell figyelni. Első lépésben válaszd ki azt a négyzetet, amelyben a középen lévő szám megegyezik a te karakterszámoddal. Ezután, ugyanebben a négyzetben nézd meg, hol helyezkedik el a gua számod.


1.

8

4

6

7

9

2

3

5

1



2.

7

3

5

6

8

1

2

4

9



3.

6

2

4

5

7

9

1

3

8



4.

5

1

3

4

6

8

9

2

7



5.

4

9

2

3

5

7

8

1

6



6.

3

8

1

2

4

6

7

9

5




7.

2

7

9

1

3

5

6

8

4



8.

1

6

8

9

2

4

5

7

3



9.

9

5

7

8

1

3

4

6

2



Lou Shu négyzet


Most keresd ki az alábbi „alap” azaz Lou Shu négyzetben, hol helyezkedik el a gua számod, és az a szám lesz az energetikai számod.

Pl. ha a karakterszámod 9, akkor az 1-es bűvös négyzetet kell használnod. Nézd meg, hogy hol található meg benne a gua számod. Ha gua számod a 6-os, akkor az a négyzeted jobb felső sarkában található. Most keresd ki, az alábbi Lou Shu négyzet jobb felső sarkában lévő számot: ez a 2-es, ami a te energetikai számod.

4

9

2

3

5

7

8

1

6



Ha megkaptad az energetikai számodat, akkor keresd ki az alábbi listából, és tudd meg a jelentését!

    

   

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL