Jól emlékszem, hogy cseperedő gyerekként nagyon szerettem ezt az „ünnepet”, mert ez azt jelentette, hogy délután sétálunk egy nagyot, amíg kiérünk a temetőbe. A sírok mellett pedig segíthettem apunak és anyunak gyertyát gyújtani - ugyan nem egyszer sajnos a frissen vásárolt téli kabátom bánta a segítségnyújtást, mert a viasz igen nehezen távolítható el a kabát ujjából. Ezzel együtt számomra a sok-sok égő mécses, a kivilágított temető a már-már tömegnek tűnő látogatók ellenére is nyugalmat, meghittséget árasztott. A hazafelé úton már sötétben, a kezemet a zsebemben dörzsölgetve, milyen jó volt arra gondolni, hogy otthon meleg vár minket a lakásban…

Megemlékezni jó és szükséges

Sok esetben szülőként nem könnyű feladat eldönteni, hogy pici gyerekünket magunkkal vigyük-e a temetőbe ezen az ünnepen. Néha – főként, ha nem is oly régi gyász van még a lelkünkben – magunk is nehéz szívvel megyünk ki emlékezni. Pedig megemlékezni jó és néha szükséges; része az elengedési folyamatnak.

Nem kell félni attól, hogy az elmúlással még nem foglalkozó és – jó esetben – még nem találkozott gyermek számára rossz élmény lenne a temetőben tett látogatás. Jó melegen felöltöztetve nyugodtan vigyük magunkkal őt és válaszoljunk a kérdéseire, ha vannak. Természetesen még nem kell, hogy értse és nekünk sem a „teljes igazságot” kell elmagyaráznunk. Elegendő épp csak annyi, ami az ő kíváncsi énjét megnyugtatja, és amiről mi is úgy érezzük, hogy igazat mondtunk. Adjunk a kezébe egy szál virágot, had tegye le megemlékezésként a sírra, amelyet éppen meglátogatunk - ezzel is erősítjük benne a megemlékezés fontosságát.

Természetesen ez is egy olyan mozzanat a kisember életében, ami hosszú időre meghatározó lehet. Ezt sem lehet erőltetni, ha bármilyen okból nem szívesen indul el velünk a gyermek, ne kötelezzük rá, ne tegyük számára rossz élménnyé. Hagyjuk, hogy a nagymama vigyázzon rá és az esti elalvás előtt mesélhetünk érzéseinkről, emlékeinkről. Ahogyan szép lassan felnő majd, az egyre inkább nyiladozó értelme és kíváncsisága kapcsán úgyis mindinkább többet fog megérteni az ünnep lényegéből. A régi fényképeket elővéve, elmesélhetjük, hogy kikre emlékezünk ezen a napon. Az sem baj, ha az emlékek könnyet csalnak a szemünkbe. Nyugodtan megoszthatjuk ezt is a gyerkőccel, ez ugyanúgy életünk része, mint a születés, vagy épp az alvás. Ha otthon maradt, de szeretne ő is megemlékezni, az is elegendő lehet első lépésnek, ha meggyújtunk egy gyertyát a nappaliban.