LELKIPATIKA

A pozitív gondolkodás

Szerző:
Szabó Anna
Hány olyan embert ismerünk, akik mindenben csak a rosszat veszik észre? Ezek az emberek csodálkoznak, ha életük nem működik. Ugye tudjuk, mit kell tennünk, ha nem szeretnénk mi is így élni? Pozitívan gondolkodni!
Mindig csak a jóra gondoljunk!

A pozitív gondolkodásra egy lényeges felismerés miatt is szükségünk van: bármire is gondolunk, azt automatikusan vonzani kezdjük. Ez pedig azért van így, mert elménk képekben működik. Amikor arra gondolunk, hogy mi az, amit nem akarunk, hogy megtörténjen, elménkben kialakul egy kép arról, amint éppen megtörténik. És ezzel az egyetlen, rendelkezésére álló képpel kezd el működni! Ha félünk, félelmünk tárgyát mi magunk idézzük meg. Így hát mindig arra kell gondolnunk, amit szeretnénk, ha megtörténne velünk!


Célok

Gyakran fordítjuk figyelmünket életünk mellékes területeire, ahelyett, hogy létünk központja – a Felsőbb tudatosságunk – felé orientálódnánk. Pontosan olyan ez, mint amikor egy gyógyszer csak a tüneteket enyhíti, a betegség okát azonban nem képes megszüntetni. Pedig, ha meglelnénk az okot, a növekedő életerő önmagától beindítaná a test öngyógyító erőit, és megerősítené védekezőképességünket.

A rendszeres meditáció segítségével folyamatosan emelhetjük tudatosságunk szintjét, és ezzel életünk minden területén fejlődést érhetünk el, anélkül, hogy az elérendő célokra külön-külön kellene koncentrálnunk. Sokkal nyugodtabbak, összeszedettebbek leszünk, és emberi kapcsolataink is javulnak.

Gyakran nem érjük el célunkat, még pedig azért, mert folyamatosan harcolunk azokért a dolgokért, amelyeket meg akarunk szerezni. Legyen az pénz, jó munkahely, párkapcsolat. Ezalatt elménket a tudatosság legalacsonyabb szintjén működtetjük. Amint a felsőbb tudatosság munkába áll, nyugodt és tiszta gondolataink mágnesként vonzzák mindazt, amire vágyunk. A céljaink többé már nem tűnnek elérhetetlennek, magabiztosakká válunk, és úgy érezzük, sokkal könnyebben mennek dolgaink.
 
Ez az út egyenesen a boldogsághoz vezet, azonban fokozatos, finom haladással. Ha tehát kitartó vagy a meditációban, az idő múlásával egyre inkább áthatja elmédet a felsőbb tudatosság.


A belső fejlődés

Amikor sikerről beszélgetünk, általában mindenkinek a külvilágban elért sikerek jutnak eszébe. Üzlet, pénz, karrier, stb. Pedig valójában egyetlen igaz siker létezik: a belső fejlődés.

A külvilághoz kötődő sikerek ugyanis senkit sem tesznek hosszú távon boldoggá. Nem véletlen a mondás: a pénz önmagában nem boldogít. Kizárólag a belső fejlődés hozhat tartalmas, jelentős változásokat életünkbe. Amint e fejlődés útjára lépünk, már semmit úgy látunk, mint korábban. Tapasztalataink új értelmezést nyernek, és ezzel megszínesítik életünket.



Dióhéjban

Amikor elérjük céljainkat, nem az a jutalom, amit kapunk, hanem amivé közben válunk. Ami igazán értékes, azt senki számára sem könnyű elérni. Minden történet mögött megbúvik egy másik történet.
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL