Szabina csodás átváltozása, 2. rész

 

Szabina az átváltozás előtt

 

Június elején kezdtünk el együtt dolgozni. Ekkor a következőt írta egyik e-mailjében:
„Kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz velem a nyáron, hiszen párszor le kell majd vetkőzni fürdőruhára. Ez elkerülhetetlen. Nagyon örülnék, ha tudnátok nekem segíteni. Nem várok nagy csodát, már pár kiló mínusz is haladás lenne számomra. Talán a gyógyszer szedését is abbahagyhatnám.”- írja Szabina.

A túlsúly miatt sajnos a szívével is baj van, ráadásul vérnyomáscsökkentő gyógyszert is kell szednie. Többféle fogyókúrával próbálkozott már, de egyik sem volt olyan sikeres, mint a Női Portál 1 hónapos programja. Szabina 10 kg-tól szabadult meg összetett csomagunk segítségével.

Így az 1 hónap végén karcsúbban, fittebben állhatott átváltoztató gárdánk elé. Szabina többször is elmondta az 1 hónap folyamán, hogy mennyire várja az átváltoztatást. Az idő gyorsan elszaladt, eljött hát a nagy nap.
Szabina a napot a Gyémánt Hajklinikán kezdte, ahol Szávics Timi készített neki új frizurát. Szabina új hajszínnel, melír csíkokkal, és mínusz pár centivel jött ki elégedetten Timitől. 

 

 

Bemutatjuk: Bartók Krisztiánt
A Megasztárból jól ismert énekes-fodrász mind a mai napig vallja: „suszter maradj a kaptafánál!”! Elméletének megerősítéseként jelenleg már a médiában, és a divatbemutatók világában is ismert hajszobrász, és persze a Női Portál Átváltoztatunk csapatának oszlopos tagja.

Amikor Bartók Krisztián a fotózáshoz készítette Szabina frizuráját, rögtön tanácsolta neki, hogy ne növessze túl hosszúra, mert vékonyszálú a haja, és plusz 5-10 cm a haja elleni merénylet lenne. Szóval ez az ideális hossz számára.

Krisztián hullámokkal bolondította meg Szabina amúgy kiegyenesített haját, hiszen már tudhatjuk: a vékony szálú hajnál a legegyszerűbben hullámokkal okozhatunk optikai csalást, hiszen a kevesebb többnek látszik.

Bemutatjuk: Gáspár Vikit
Gáspár Viki a TIGI hivatalos sminkese, aki évek óta sminkel divatbemutatókon, fotózásokon, haj show-kon, mindezen felül pedig saját iskolájában magas színvonalon oktatja nem mindennapi tudását. Rendszeresen dolgozik szakmai lapokkal, női magazinokkal.

A haj elkészült, a következő lépés a smink. Vikinek rendkívül tetszett Szabina kreol bőrszíne, amit a sminkkel is igyekezett kihangsúlyozni.
Gáspár Viki: Szabina abszolút őszes típus, így barna színnel emeltem ki a szemét. Nagyon szép formájú szeme van. Nagyon szép bőre van, így nem is kellett semmit sem tennem rá, csak egy kevés pirosítót. Inkább a délies típust hoztam ki belőle. A szájára pedig végül csillogós szájfényt tettem, hogy üdébb legyen az összhatás. A ruhák is színesek lesznek, úgyhogy ez így teljesen jó lesz.


 

Bemutatjuk: Már Róbertet
Playboy, Esti Frizbi, Névshowr, Tóth Bori bemutatók. A teljesség igénye nélkül egy kis ízelítő Már Robi munkái közül. Bátran kijelenthetem, a mai Magyarországon szakmájában ő a legelismertebb, legismertebb és legprofibb stylist.

Ruhák tekintetében Robi választása a Caremora esett. Szabina rendkívül színes, élénk összeállításokat kapott, megspékelve az Anula kiegészítőivel, és persze a Borgo cipőivel.

Már Róbert: Szabina új hajszínéhez egy nagyon élénk színű felsőt választottam, amihez egy erős magenta színű nadrágot párosítottam. A póló érdekessége, a rafinált ujj megoldás, aminek köszönhetően a top elviszi a szemet a még le nem adott kilókról.

„A szatén, selyem illetve csillogó hatású anyagok ismét nagy szerephez jutnak. Rockosabb irányvonal (Galm-rock) is képviselteti magát ebben a szezonban, melynek jellemzői a szegecsek, zipzárak, szűkebb szárú nadrágok, latex leggingsek.” – olvasható a Caremo oldalán is.

A második összeállítás a képen is látható hosszú farmer ruha. Újra divat a maxi ruha, főleg így nyáron. A több soros húzott ruhákkal most nem lehet félrenyúlni. Nagyon jól variálható színes övekkel, kiegészítőkkel. Kifejezetten jól áll neki és előnyös is, hiszen ez az öltözet nyújt a magas sarkúval.

A 2010-es tavasz-nyári Ambergray kollekció részeként megtalálhatsz Ambergray for Sugarbird névre keresztelt cipőket is, melyek a közkedvelt Sugarbird és Ambergray márka vadonatúj közös kollekciójának részét képezik. Látogass el most a Sugarbird üzleteibe, hiszen most szinte minden cipőt 50%-os kedvezménnyel vásárolhatsz meg! Továbbá megérkeztek a a Scholl Top Fashion cipők is, melyek nem csak gyönyörűek ,hanem hihetetlenül kényelmesek is!

 

Bemutatjuk: Marek Zoltánt
Marek Zoltán, a B photographed tehetséges fotósa, fiatal kora ellenére rengeteg precíz és különleges munkát tudhat maga mögött. Számos online magazin jelenteti meg fotóit heti rendszerességgel. A közismert Oleg Boris UK hivatalos fotóasszisztense, és a Női Portál fotósa

Marek Zoltán: Szabinával egyszerű volt dolgozni. Gyakorlatilag elsőre úgy állt be, ahogy kellett a fotózások alkalmával. Könnyű dolgom volt vele.

A képek magukért beszélnek. Szabina gyönyörű a képeken, és a trükkös megoldásoknak köszönhetően fel sem tűnik az a pár plusz kiló, ami őt annyira aggasztja.

A végeredményt látva pedig mindenki eldöntheti magában, hogy vajon szép munkát végzett-e a csapat, avagy sem. A képek magukért beszélnek.

 

A Szabina fogyásáról szóló cikket idekattintva olvashatod el >>

 

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL