Szabó Anna
Az ír Grace O’Malley az 1560-as években lazán végig fosztogatta a nyugat-írországi partokat húszhajós flottájával. Nem volt nehéz felismerni, mivel kopaszra borotválta fejét, így nem csak ez lett a védjegye, de bizonyára nem nyújtott valami csábító látványt. Híresen erős asszony volt és a legendák szerint miután szült egy gyermeket, másnap már csatába állt hajóival és győzedelmeskedett.
Ám egyszer még ő is megjárta a börtönt, de ahogy kikerült, nyomban folytatta az őrült fosztogatását, egészen addig, míg nem az angol hatóságok elfogták. Csakhogy Grace nem esett kétségbe, mivel akiben kicsit is meglátta a palimadarat, azt garantáltan átverte, így biztosítva a szükségét. Így is történt, amikor kihallgatásra ment I. Erzsébet királynőhöz. Grace eljátszotta a megtört, idős asszonyt, és könyörgött a saját és fiai szabadságáért. Még azt is megígérte, hogy soha többé nem áll kalóznak. Nem túl meglepő, de az alkut nem tartotta be, mivel másnap már hajóra is szállt. Végül 1603-ban halt meg, miután átkalózkodta az életét.
OLVASS TOVÁBB!
Pénzkezelési tippek szabadidős tevékenységekhez
A szabadidő eltöltése ma már nem csupán pihenést jelent, hanem gyakran jár anyagi ráfordítással is....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
Minőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK