Szabó Anna
A kiállítás résztvevői között köszönthetünk német, osztrák, cseh, szlovák, lengyel, román és bolgár vendégeket és a már ismert hazai munkák mellett lesznek új, még eddig be nem mutatott terepasztalok, modellek is. A színvonalas, nemzetközi rendezvényen a magyarországi klubok és magánszemélyek az ország minden tájáról képviseltetik magukat.
Az 5000 nm-es kiállító területen a látogatók az év legnagyobb modellvasút kiállítását tekinthetik meg. A terepasztalok sokfélesége is példázza a vasútmodellezés széleskörű lehetőségeit, melyből bárki ötletet meríthet és akár otthon is elkészítheti a saját asztalát.
A vasútmodellezés kezdeti lépéseihez nyújtanak segítséget a helyben modelleket és kiegészítőket kínáló üzletek az Orient csarnokban.

Fotó: Zadravecz Ádám
Aki friss levegőn egy kis szórakozásra vágyik, kipróbálhatja a Vasúttörténeti Parkban a hajtányozást, utazhat gőzmozdonyon, Csajka sínautón, tehet egy kört a fordítókorongon, vagy felülhet a népszerű kerti vasútra.
A családok kedvelt szórakozóhelye, Európa legnagyobb vasúti élményparkja ezen a hétvégén 10-től este 18-ig várja látogatóit, akik a 30-as és a 30A jelű autóbuszokkal is eljuthatnak a vasúti élményparkba.

A rendezvény támogatója a Visegrad Fund.
Felnőtt: 2 000 Ft/Fő
Gyermek, Nyugdíjas, Vasutas, Diák: 1 000 Ft/Fő
(Érvényes nyugdíjas-, vasutas- és diákigazolvány felmutatásával vehető igénybe!)
Családi (min. 1 felnőtt + 2 négy év feletti gyermek esetén): 1 000 Ft/Fő
Gyermekcsoport (min. 10 fő esetén, 14 éves korig): 500 Ft/Fő
Négy éves kor alatti gyermekeknek és mozgáskorlátozottaknak a belépés díjtalan!
Bővebb információ: www.vasuttortenetipark.hu, www.facebook.com/vasuttortenetipark.hu
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK