Szabó Anna
A hat hétig tartó 18. Országos Mikulás Fesztiválon közel húszezer látogató fordul meg évente, a legtöbb vendég természetesen a Mikulásnapkor van. December 6-7-8-án nemcsak a már jól ismert Mikulásház – a Mikulás dolgozószobája, rénszarvasai és ajándékládikái – várják a látogatókat, hanem számos mesekoncert, betlehemes játék és egyéb családi program, ahova állami gondozott és hátrányos helyzetű gyermekeket is meghívtak a szervezők.
December 6-án és december 10-én közel kétszáz hátrányos helyzetű kisgyermeket lát vendégül a Mikulás, akik a martonvásári, a tatabányai és a fejér megyei gyermekotthonokból, valamint a Hajléktalan Óvodából érkeznek Mikulásfalvára. A kis vendégeket egy különleges zenei élmény is várja, Mikulás napján, péntek délelőtt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában hallgathatják meg Prokofjev Péter és a farkas című szerzeményét. A zenészek előadásában megszólaltatott klasszikus hangszereken állathangok, mesehangok csendülnek fel, a képzelet tovább szárnyalását pedig homok-animáció segíti. A gyerekek a koncert után találkoznak a Nagyszakállúval, hogy megbeszéljék vele apró-cseprő ügyeiket. Mindezek után természetesen a Mikulásházból sem távozhatnak üres kézzel.

„Örök élményt szeretnénk ajándékozni. A gyerekeket az „1 könyv+1 játék = 1 csillogó szempár” elnevezésű jótékonysági akcióban összegyűjtött ajándékokkal lepik meg a szervezők”. – mondta el Tibenszky Moni Lisa, Mikulásfalva sajtófőnöke. Az akciót egészen december 22-ig folytatják, annak érdekében, hogy a látogatók leadhassák az erre szánt „ajándékaikat”. A jótékonysági gyűjtést a Világítótorony Alapítvány szervezésében juttatják el a családokhoz, intézményekhez.
Mikulásnapi Ünnepi Hétvége
december 6-7-8., Mikulásfalva (Nagykarácsony település)
December 6-án délben megnyitja kapuját az adventi vásár, ahol szép portékák és a finom forralt bor mellett három napon keresztül Mikulásváró mesekoncertet, a Görömbő Kompánia népi mese játékát, a Kaláka együttes méltán népszerű Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című koncertjét láthatják a látogatók. Az egész napi mosolyról, jókedvről családi retro bohóc műsor és kellemes karácsonyi zenék is gondoskodnak.
december 6. (péntek)
Játszóház (Alkotmány út 10.)
10:30 Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadása – Prokofjev: Péter és a farkas
(klasszikus hangszereken bemutatott gyerekelőadás homok animációval)
Vásártér
13:30 Görömbő Kompánia: Mikulás bácsi kesztyűje
zenés népi mesejáték
december 7. (szombat)
Játszóház
11:30 Monó Manó koncert – Ünnepelj Velünk! interaktív családi koncert
Vásártér
10:00 Dudó bohóc karácsonya – viccek, tréfák ünnepi stílusban
11:30 Interaktív Mesekoncert - élő zenés interaktív Mikulásváró mese-koncert
14:00 Zenés Mikulásváró RETRO Bohóc-zsonglőr-Kutyaidomár műsor
december 8. (vasárnap)
Játszóház
11:30 Monó Manó koncert – Ünnepelj Velünk! interaktív családi koncert
Vásártér
11:00 Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
Közreműködnek: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor, Radványi Balázs
13:00 Bábszínházi Mikulás bábmese - Mikulás a Meseerdőben
14:00 Adventi gyertyagyújtás
15:00 MIKULÁS Mesejáték - főszerepben a huncut Manók, a Krampusz és a Nagyszakállú
Sok meglepetéssel, nyereményjátékkal és ajándékkal várjuk a látogatókat a koncertek és előadások között is. Szeretettel vár Mikulásfalva! Gyertek!
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK