Szabó Anna
Izgalmas fotópályázatot hirdet a jubileumát ünneplő Mesterségek Ünnepe, mely immár 25. alkalommal tölti meg a Budai Vár kanyargós utcácskáit hömpölygő és kíváncsi emberekkel, akiket a magyar hagyományok és a zene szeretete nem csak a fesztivál ideje alatt, de egész évben is összeköt. Az idén augusztus 18. és 21. között megrendezésre kerülő ünnepsorozat fő témája a viselet és kiegészítők, díszvendégként a Balti Államokat látja majd vendégül. Egész napos vásári komédiára, utcaszínházra, bábszínházra, gyermekprogramokra, esténként pedig táncházra készülhet a közönség, hogy méltón megünnepelhesse az évfordulót.

„Egy kerek évforduló mindig remek alkalom arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk, és elgondolkodjunk azon, hogy honnan jövünk, és merre tartunk. Egy rendezvény életében a huszonötödik alkalom azt jelenti, hogy mögöt-tünk van huszonnégy szép és izgalmas fesztivál, a kezdeti csetlés-botlástól a huszonegyedik századi kihívásokig, sok-sok emlék, fotók, videók. Mit szóltak volna elődeink, ha annak idején 1986-ban a stábiroda wifi ellátásáról vagy a Facebook oldalunk frissítéséről faggatjuk őket?”
A pályázatra bárki beküldheti képeit, melyeket majd profi szakmai zsűri bírál el. Az eredményhirdetés a rendez-vény ünnepélyes megnyitóján történik majd. Csatlakozz Te is, vegyél részt a játékban értékes díjakért!
Több nevezési kategória is megjelölésre kerül, melyben pályázni lehet, várnak archív, mesterek és mesterségek-kel kapcsolatos, kenyérszentelést bemutató és hangulatot idéző fotómunkákat is. A részvétel díjtalan és a nevezési határidő 2011. július 20-tól augusztus 7-ig tart és igazán nagyszerű nyereményekért folyik.
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK