Szabó Anna
Október a világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Hazánkban az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezésében a Lánchíd és az MTA környéke immár nyolcadik alkalommal népesül be október első vasárnapján, azért, hogy a látványos programokkal felhívják a nemes ügyre a figyelmet.
Aki október 4-én kilátogat a lánchíd pesti hídfőjéhez, az minden órában újabb és újabb meglepetéssel találkozik a színpadon.
A Világ zene órájában 15.30-tól a Vaga Banda jelmezes felvonulását követi a Sheket - klezmer koncertje, majd a Besh o droM fellépése.
17 órától a Tánc órájában Detre Diána világhírű szörfössel történő beszélgetés után Erica C dance showját láthatjuk, majd Vámos Veronika flamenco előadása következik, és a blokkot Ataru Taiko japán dob-showja zárja.
A Jazz órájában Szalóki Ági előadását követi a Légierő zenekar. 19 órakor a Nagyszínpadon a Sztárok órája igazi meglepetéseket tartogat: Barbee, Komonyi Zsuzsi, Sárközi Anita, Pál Tamás, Groovehouse, Keresztes Ildikó, Péter Szabó Szilvia után a Presidance táncegyüttes lép színpadra.
20.30 kor pedig a Rózsaszínre világított Lánchídon a Légierő zenekar vezetésével vonul át a sokaság, hogy felhívja a figyelmet: az időben felismert mellrák gyógyítható.
A nap folyamán az MTA előtti területen szűrésekkel, orvosi tanácsadással, egészséges életmóddal kapcsolatos hasznos információkkal találkozhatnak az érdeklődők.
Még több információt idekattintva olvashatsz >>
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK