Szabó Anna

Állítólag a börtönbe zárás réme tette dohányossá, és egy időben akár két dobozzal is elszívott naponta. Nem ő az egyetlen, akit a stressz tett végleg nikotin függővé, de ma már az idegtépő helyzetekben sem gyújt rá.

A gyönyörűséges walesi színésznő nem sorolható a stresszdohányosok közé: saját bevallása szerint legalábbis csupán élvezetből fújta a füstöt. Ami viszont leállította, az első gyermekének érkezése volt.
A topmodell édesapja tüdőrákja után hagyott fel káros szenvedélyével. Reméljük, egyre ritkábban lesz ez a kiváltó oka valaki leszokásának.

Alig pár éve, hogy elszívta az utolsó szál cigarettáját Ewan McGregor, aminek okáról ő maga, így mesélt egy magazinnak: „Nem tartottam mértéket, egyiket szívtam a másik után. Majd egy napon azt álmodtam, hogy meghalok valami betegség miatt, ami ehhez kötődik. Ráadásul az ivással sem tartottam mértéket…”

A szupermodell anyuka az elhízástól félt a legjobban, ami valójában teljesen érthető. Állítása szerint osztrigát evett, amikor rátört a falásroham a nikotin elvonás egyik tüneteként. Úgy tűnik neki bevált ez a módszer, de azért tegyük hozzá: a személyi edző segítsége, és a mozgásra szánt idő sem lehetett elhanyagolható segítség.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK