Tilla-Tilla jól érzi magát a bőrében!

A "jópofa kis öcsisajt" ma már az egyik legkedveltebb mainstream előadó hazákban. De hogy mi van a mosoly mögött? Attilával a Francia Intézetnél beszélgettünk a sorsról, az empátiáról, családapaságról és új szerepköréről.

Ha az információim helyesek, akkor Te egy rendkívül empatikus ember vagy. Valljuk be, a média világában ez azért ritka.

Tilla: Akiket ismerek a médiában, azok jó fejek. Természetesen vannak sztereotípiák, amik mentén élünk, és ez is egy ilyen, miszerint csúnya a média világa, az elhidegült emberekről, és a hisztérikus buta sztárokról nem is beszélve. Ez azért ennél egy picit árnyaltabb.

Nem a hisztériáról van szó, hanem inkább a képmutatásról, és arról, hogy többségük érdekember...

Tilla: Ez általánosan igaz az emberiségre. Az emberek többsége annyira nem jó fej – nevet -. De örülök, hogy azt gondolod rólam, hogy empatikus ember vagyok. Nekem fontosak ezek a dolgok, az emberekkel való viszonyom elég szeretetteljes. Az a fajta ember vagyok, aki belehal abba, hogyha nem harmonikus a viszonya az emberekkel. Nem bírom elviselni, ha nem szeretnek, nem tudok „hideg” lenni. Számomra ez teljesen ismeretlen vidék.

Ez mindig így volt?

Tilla: Mindig. Ez valószínűleg alkat meg persze a szülői, családi háttér kérdése. Fontos az, ki mit hoz otthonról, vagy, hogy megbízik-e az emberekben. Én megbízom bennük, és nem feltételezek egyből rosszat róluk.
Nem félek tőlük. Nemrég a Megasztár turnéval jártuk az országot, és a határon túli településeket. Nem azt mondom, hogy nem fárasztó napi 6 órában egy településnek a főterén, különböző beszédű, hangú, arcú, illatú, viselkedésű emberek tapogatnak, rángatnak ide-oda, hogy csináljunk egy fotót. Nem mondom, fárasztó, de nem készít ki. Nem rettegek ettől a szituációtól.

Az igazán kiugró kezdet a Big Brother volt az életedben…

Tilla: Igen, pedig már 94-től tv-ztem, csak az esetek többségében ezek a műsorok az éjszakai műsorsávban voltak, azt pedig egy másik réteg nézi.
2002 szept. 1-jén indult a Big Brother, ez volt az első mainstream show, ekkor léptem át a nagy show műsorok világába. Nyilvánvaló, hogy az embert csak ilyenkor veszik észre. Addig persze különböző fák eltakartak, vagy árnyékban voltam – nevet – aztán végül kijöttem a fényre.

Mi a titka annak, hogy folyamatosan képernyőn vagy? Hiszen a TV2 legnagyobb műsorait vezeted állandó jelleggel.

Tilla: Már a főiskolán is azt éreztem, hogy pokoli nehéz bekerülni, de ha bejutsz, ki sem tudnak onnan robbantani. Egyrészt van egy ilyen vetülete annak, hogyha egyszer bekerültél, és csináltál egy jelentőségteljes műsort, akkor miért válnának meg tőled?

Akkor Te már ott maradsz. Legyen így. Ez egy ilyen dolog. A másik meg hogy valószínűleg elégedettek voltak velem a TV2-nél. Bár ha belegondolok valóban volt, hogy 1-2 ember felbukkant az elmúlt 8-10 évben a kereskedelmi televíziókban, majd hirtelen el is tűnt vagy kivált.

Talán mégis a személyes vonzerőm gyakorolt olyan hatást a TV2-re, hogy nem tudnak tőlem megválni? - mondja nevetve.
Nem tudom. Mondhatnám, hogy szerencse, de valószínűleg nem ennek a kérdése. Valamit jól kell tudni csinálni. Öndicséretbe viszont nehezen bocsátkozom - mosolyog.

Emlékszel képernyőre kerülésed első pillanatára? Vagy ez fontos volt egyáltalán Számodra?

Tilla: Fokozatos dolog volt, hiszen nem akartam televíziós lenni. Művészeti iskolába jártam, az sokkal jobban vonzott. A TV-sek világa a szememben mindig a közepesen jól felkészült értelmiségiek világa volt, akik különféle dolgok iránt érdeklődnek, de alapvetően nem nagy számok. Persze van 1-2 olyan televíziós személyiség, akit kifejezetten nagy kalibernek tartok.

Annyira nem izgatott a TV, romlottnak tűnt, és nem annyira tisztának, mint a művészeti közeg. Az élet nagy fricskája, hogy a TV-ben ragadtam, és TV-s arc lettem. Pedig nem is akartam az lenni, ezért nagyon fokozatos volt a képernyőre kerülés.

Az egyik barátom, Kistamás László protezsált be a Múzsa kulturális híradóhoz szerkesztőnek. Az összes nagy ismert arccal együtt kezdtem. Kolosy Pétertől kezdve, az RTL programigazgatóján át, Batiz Andrásig, vagy a szegény megboldogult Albert Györgyiig – ő nem akkor kezdett, de ott volt –, sok ember volt ott.

Ekkor kezdtem anyagokat forgatni, vágni. Elsősorban kiállításokra jártam, ez volt a szakterületem. Aztán elkezdtem picit szerepelni, bohóckodtam, pl. szilveszteri Múzsákban én voltam a műsorvezető. Jópofa kis öcsisajt…- gondolhatták. Aztán elkezdtem szerepelni, de valahogy mindig inkább átmenet voltam a színész, a bohóc és a műsorvezető között

Itt elindult a folyamat, és szépen átcsúsztam egészen a Megasztár műsorvezetőségéig. Többször megállíthattam volna ezt a folyamatot, aztán nyilvánvalóan nem volt kedvem hozzá. Hagytam, hogy sodorjanak az események, ez pedig azért volt, mert szerettem televíziózni. Teljesen mindegy, mit gondolok róla, szeretem ezt csinálni. Valami erő átpozícionált engem.

Pedig ezt nem is tanultad, mint sokan a szakmában.

Tilla: Az Intermédia egy modern művészeti szak a Képzőművészeti Egyetemen, itt végeztem. Nagyon jó volt, szerettem. Örülök, hogy oda jártam, hiszen ez különböztet meg szerintem a tv-sektől, mert teljesen más a felkészülési terepem. Lehet, hogy az empátia innen is ered. Nem egy ilyen TV-s karrierista szálon kerültem én ebbe a munkába. Nem az van, mint sok kollégámnál, hogy pl. kommunikációs iskolába járt.

A képzőművészeti szálnak miért lett vége?

Tilla: Már gyerekkoromtól a festészet érdekelt, de beláttam, hogy nem vagyok olyan jó festő, és a visszajelzések is ezt mutatták. Akkoriban a képzőművészetibe jártam, azután a barátaimmal dolgoztunk a Vákuum Tv nevű szórakoztató meghatározatlan műfajú, kabaré – színház –éjszakai show-n, ami egy olyan művészeti forma volt, ami formai kötöttségek nélküli ritka jelenség.

Erős két év volt az életemben, ami helyettesített minden mást. Olyan művészet volt, amit szerettünk csinálni. Jól állt nekünk, és könnyen meg tudtuk valósítani. Ott azonnal meghalt a festészet, éreztem, hogy nem fog menni. Tudtam, hogy ez nekem így jobb.

A család ezek után jött az életedbe. Családapaként mennyiben változott az életed?

Tilla: Az ember folyamatosan változik. Más vagyok, mint 20 évesen. Ezzel párhuzamosan pedig van egy legbelső magunk, ami soha nem változik, vagy legalábbis jó, hogyha ez megmarad. Kell az, hogy a lelked egy része ne változzon, hogyha ez jó arányokban alakult ki benned, ahhoz jó tartani magad. Apuka vagyok, volt idő, amikor nem voltam apuka. Az egy másik Till Attila volt.

A családapaság tette lehetővé, hogy Te legyél a Komfortosság nagykövete?

Tilla: Így van. Kerestek egy 35-40 közötti Apukát, aki teljesen normális életet él, de mégis van némi izgalom és érdekesség a hétköznapjaiban. A felkérés zavarba ejtően jó pillanat volt. Egy ilyen dologgal szívesen azonosul az ember.

Mivel jár a Dove nagykövetségi posztja?

Tilla: Én képviselem hazánkban a kiváló termékekből álló férfi kozmetikum családot, így nem lehet azt mondani, hogy túlzottan nehezemre esne felvállalni. A legjobb reklám, amikor még tetszik is az, aminek az arca vagy.

Mi lesz a feladatod a Komfortosság nagyköveteként?

Tilla: A következő egy évben az a feladatom, hogy népszerűsítsem az új férfi kozmetikai termékcsaládot. A kampánynak érdekes kulcsmondatai vannak, mint pl. a jól érzem magam a bőrömben, és állandóan felmerül a komfort, komfortérzet, mint téma.

De mit is jelent valójában? Fontos-e igazán nekem? És rájöttem, hogy az! Szeretem a komfortot minden szinten, ilyen értelemben igazi klasszikus európai vagyok. A tökéletes otthon megteremtésétől elkezdve a valakivé válásnak a kényszere egyformán számít nekem, és mindeközben ezt szeretném kényelmesen csinálni, mert úgy kellemesebb.

Fontos nekem, hogy milyen a környezetem, kik vesznek körül, miként valósul meg a hétköznapi rutin. Hiszen, ha nem vagy rendben magaddal, akkor nehéz kirángatni magad egy idő után a rossz periódusból. Egyszemélyes dráma, és bizonyos értelemben el lehet dönteni, hogy szomorú történet legyen belőle vagy sem. Ez az egész egy belső folyamat, de természetesen összefügg sok más külső dologgal. És ide tartoznak azok a banális apróságok is, mint a fürdés. Mennyit foglalkozol a testeddel és hogyan? Nem mindegy, mivel fürdesz. Ez is a kultúra része. A kultúra nem csak a mozi, a színház, az internet. Inkább a hétköznapok. A kultúra minden, ami körülvesz téged, a legapróbb részletekig. Az, hogy jól érzem magam a bőrömben ne csak egy elvont dolog legyen. A nagy dolgok mellett szerezzen kellemes érzetet az, hogy zuhanyzol, az illatok…

Hiúság ide, hiúság oda, teljesen földhözragadt kényelmi szempontokat figyelembevevő komfortfüggő ember vagyok. Ezért szeretem a Dove termékeit is. Mert jól beleillenek a világomba.

Te elégedett vagy magaddal? Jól érzed magad a bőrödben?

Tilla: A hétköznapi harcaink, az anyagi javak előteremtésétől kezdve, az öregedésen át mind-mind egy olyan probléma halmaz, amit cipelünk magunkkal. Aki mindig elégedett magával, az beteg, és ez nagyon súlyos betegség.

Én is küzdök sok mindennel egész életemben. Ez teljesen természetes. A jól érzem magam a bőrömben ezen felül álló gondolatot takar szerintem. Azt jelenti, hogy minden probléma ellenére van megoldás az életemre, nem véletlenszerűen sodródom valamifajta beláthatatlan végkifejlet felé, nem tudnak az események se véletlenszerűen se sehogyan maguk alá gyűrni. Én is irányítom az életemet, és megteremtem azokat a helyzeteket napokon, heteken keresztül, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Ezt a felelősséget nem zárom el magamtól. Bonyolult dolgok ezek, pedig egyszerűen hangzik. Mindig a legegyszerűbb kijelentésekből derül ki, hogy alapvetően nagyon fontos, az életről átfogó dolgot takarnak.

Azt említetted az imént, hogy irányítod az életedet. Most pl. merrefelé?

Tilla: A televízióval foglalkozom, és a filmezéssel. A művészet teljesen átalakult filmezéssé nálam. Ez az, ami ilyen értelemben az elmúlt hét évben teljesen az életem részévé vált. Megvannak a jövőbeli lépések. Tudom, hogy nehéz ma pénzt előteremteni egy magyar filmre, de megvannak a terveim.
A televízióval kapcsolatban pedig ugyanez a helyzet. Szeretnék még TV-zni, szeretnék hosszú távon itt maradni. Nyilván, ha sikerül, akkor még 220 műsort csinálok az elkövetkezendő 40 évben- jegyzi meg mosolyogva. Szeretnék pl. egy komoly beszélgetős műsort.

Családi értelemben pedig a jövőt annyira nem tervezem. Van 3 gyerekünk, az majdnem biztos hogy jelenleg többet nem szeretnénk – bár simán elbírnánk négy gyerekkel is -, de közben a feleségemet is hagynom kell levegőhöz jutni. A gyerekek csodálatosak, de egy idő után vissza kell alakulnia anyukából csajba. Kell a nőknek is, hogy ne mindig anyukák legyenek, és eljött az ideje, hogy a feleségem ismét lány legyen. Ez a folyamat most kezdődik. Nem kellene megint „megterhelni” egy anyasággal. Szerintem nem lesz több gyerek. De majd ő eldönti.

Úgy érzem, nagyon fontos lesz az elkövetkezendő 10 év számomra. Ez dönt el mindent. Abban a korban vagyok, hogy amit most még csinálok, az marad utána meg. Lehet, hogy több fontos dobásom utána már nem lesz. Most vagyok 38 éves, kb. 50 éves koromig még biztosan meg tudok újulni, ambícióm is vannak, addig biztos fejlődöm még. Utána lehet, hogy már csak mantra-szerűen ismételgetem, folytatom, amit addig elértem. Ezt a folyamatot sok embernél megfigyeltem. 10 év múlva lehet, hogy már nem fogok semmilyen értelemben tágulni, vagy feljebb menni. Elmélyülés lesz már csak. Szóval nagyon érdekes lesz a közel jövő.