Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Van az a pillanat, mikor az ember már kínjában nevet, mert annyira hihetetlen, felfoghatatlan az adott tény és zavarában nem tud mást csinálni. Ilyen a 32 éves Brittany halálnak esete is. Akinél első körben azt állapították meg, az otthonában elszaporodott penész okozta halálát és férjéért is. Aztán később a laborvizsgálatok miatt fordult a kocka és az is gyanús volt, hogy a férje csak öt hónappal később halt meg elvileg ugyanabban.
Szóval a laborvizsgálatok tíz különböző nehézfémet mutattak ki a szervezetében. Ráadásul az Egészségügyi Világszervezet által meghatározott veszélyességi szintet igencsak meghaladó mennyiségben.
Na de hogy kerültek ezek a káros anyagok Brittany szervezetébe? Nem nehéz kimatekozni, ugye? Valaki bizony megmérgezte, méghozzá rágcsáló- vagy rovarirtó szerekkel. A színészházaspár halálával jelenleg Sharon Murphy-t, Brittany anyját vádolják. Csakhogy ez még nem száz százalék, így a vizsgálatok tovább folynak. Az indíték pedig nem más volt, mint az a kis tény, hogy lánya teljes vagyonát egyedül ő örökölte.
OLVASS TOVÁBB!
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Karácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi varázslat a Camponában – Találkozz te is a Mikulással!
Decemberben ismét mesebirodalommá változik a Campona, ahol minden a karácsonyi varázslatról szól!...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK