Szabó Anna

„A családomból soha senki nem pecázott, ám mivel Tatabánya körül már gyerekkoromban is remek horgászhelyek voltak, így négy évesen lejártam a partra - csoda, hogy elengedtek a szüleim” – elevenítette fel az élményeit Reviczky. Azóta már sok ponty lefolyt a Dunán, ám a színész szenvedélye még a régi, egy 37 kilós busát és egy 27 kilós harcsafogást is magáénak mondhat. Színésztársaival, Trokán Péterrel és Csőre Gáborral pedig olykor Észak-Európáig is elmennek egy kellemes pecakörút kedvéért.
„A fiam néha elkísér pecázni, ez a mi közös programunk. Amúgy is vízi ember, kiváló kajakos, de horgászni egyedül velem jár. A hallé főzése azonban kizárólag az én dolgom. Bunyevác halfőző edényt és friss halat használok, a kalocsai paprikát barátok gyűjtik be nekem, az alapvető titok pedig a makói hagyma, ez adja a leves ragadós szaftját” – magyarázta a színész, aki a hal minden fajtája iránt rajong, legyen az édesvízi, vagy tengeri. Nem is érti, hogyan fordulhat elő, hogy a magyarok évente mindössze négy kilót fogyasztanak a halakból. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem ismerik a felesége fogásait.
„Krisztina csodálatos, kreatív ember, fantasztikus dolgokra képes a hallal. Nekem is megvan a saját specialitásom: különleges füstölő edényben több rétegben helyezem el a halakat - főleg süllőt és pisztrángot -, fűszersót és némi olajat adok hozzá. Fenséges” – mondta Reviczky.
A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek mindannyiunk asztalára.
OLVASS TOVÁBB!
Hőlégballonos élmények nyomában
A romantikus programokat keresők vagy a lélegzetelállító panorámák szerelmesei számára a hőlégballonozás igazi különlegesség....
SZÓRAKOZÁSMi köze van egy fényképezőgépnek a korallok párválasztásához?
Több, mint elsőre gondolnánk....
SZÓRAKOZÁSAz alkotói folyamatok és a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése az elmúlt években alapjaiban változtatta meg a technológiai szektort és a mindennapi életün...
Miért fontosak a belső adatok az MI korában?
A mesterséges intelligencia rohamos terjedésével a vállalkozásoknak teljesen újra kell gondolniuk az adatgyűjtési stratégiájukat....
SZÓRAKOZÁSEzek a mobilalkalmazás trendek határozzák meg az évet
Az átlagos okostelefon-felhasználó naponta 4,8–5 órát tölt mobileszközén, ennek 88 százaléka alkalmazásokban telik....
SZÓRAKOZÁSFotószerkesztés a gyakorlatban - Hogyan segít a Photoshop és a tudatos képfeldolgozás?
A digitális fotózás ma már nem csak a profi fotósok világa....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK