Szabó Anna
Palotás Petra könyvét lapozgatva ötven novellára bukkanunk, melyek érzelmeket, sorsokat, életutakat rejtenek. Vicces, vagy éppen szívszorító, de mindenképpen elgondolkodtató történetek, nem csak Papáknak és Mamáknak.
- Valljuk be a párod nélkül nem születhetett volna meg a könyv, hiszen a kislányotok ihletett a könyvírásra. Úgy hallottam rendhagyó módon, az internetnek köszönhetően ismerkedtetek meg.
- Igen, ez valóban így történt, lassan már négy éve… Sosem gondoltam volna, hogy életem szerelmére az interneten bukkanok majd rá. De nem hiszem, hogy manapság ez rendhagyó módja lenne az ismerkedésnek.
Az persze szokatlan, hogy valakinek azonnal ilyen nagy szerencséje legyen. Egy szakítás után kóboroltam egy nemzetközi oldalon, eszem ágában sem volt komoly kapcsolatot keresni, csak egy kis kikapcsolódásra vágytam. De aztán megláttam azt a mosolyt, ami máig elvarázsolt… Mirko nem ismert engem, ez számomra azért is volt fontos, mert így tudom, hogy valóban rám volt kíváncsi, és nem a munkám volt vonzó számára. Hetekig úgy leveleztünk, hogy ő nem is látott képet rólam. De szerencsére utána sem csalódott…
- Ő egyébként olvasta a történeteket?
- Nem tud még sajnos magyarul, de minden történetet elmeséltem neki. Jó néhány nagy hatással volt rá. De sajnos bármennyire is jól beszélem a német nyelvet, ezeknél a spontán fordításoknál mindig elvész valami. Ez nagy kár.
- Ki a legfőbb kritikusod?
- Az édesanyám, de egyben ő a legnagyobb drukkerem is. Azt hiszem anyukaként tanultam meg én is, hogy mit jelent a feltétel nélküli szeretet...
- A kislányodnak írtál már hasonló neki szóló meséket, novellákat?
- Nem, még nem. Talán majd egy-két év múlva. Viszont egy mesekönyvön dolgozó barátnőmnek segítettem már!
- Több novella is a téli, adventi időszakban játszódik. Közel áll Hozzád ez az időszak?
- Ó igen! Az Advent az év legszebb időszaka számomra. Már egy jó hete ünnepi díszbe öltöztettem az otthonunkat, és talán a lelkemet is… Olyan mesés, szent ez a várakozás.
Németországban valahogy különösen szépek ilyenkor a kertek, az ablakok. Már alig várom, hogy végre forralt bort szürcsölhessek a tőlünk két sarokra lelhető karácsonyi vásáron.
Bora miatt a Szenteste minden eddiginél fontosabb lesz az idén, szeretném elvarázsolni őt!
- Nyilván mindegyik történet közel áll a szívedhez, de melyik a legkedvesebb, és miért pont az?
- Erre nehéz válaszolnom, mert jó pár nagyon kedves számomra...A Nagypapa Édesapámat idézi, a Kislány is az én szomorúságomról szól...de a Lackó című is nagyon fontos. Az osztálytalálkozó egy régi barátnőmnek üzenet, a Pizsama az egyik legkedvesebb barátnőmről vagy inkább barátnőmhöz szól . A Játszótéren, Kistesón, Barátnőn mindig újra mosolyogni tudok...és még hosszan sorolhatnám.
- Jól érzem, hogy lapul még legalább ötven novella az asztalfiókban?
- Ha nem is ötven, és nem is a fiókban... De valóban, gondolatban már szövök újabb történeteket.
- A könyved kapcsán azt nyilatkoztad, hogy "Ezerféle út van..." Melyik a Te utad?
- A már előbb említett feltétel nélküli szereteté. De a szereteten alapuló következetességen még dolgoznom kell!
- A jövőd: könyvírás, televíziós munkák, - még több - gyermeknevelés?
- Igen, valahogy így, csak nem ebben a sorrendben! Most már mindig a gyereknevelés lesz az első… Aztán örömmel állok elébe a még rám váró kedves feladatoknak. És igen, remélem hamarosan átélhetem én is a többgyermekes anyukák gyönyörű, de piszok fárasztó hétköznapjait...
- Kérlek, árulj el egy kulisszatitkot! A Hisztimiszti című novella valóban megtörtént, esetleg az édesanya Te magad vagy?
- Nem, nem velünk esett meg! De valós történet, és kellő pillanatban biztosan eszembe jut majd!
Még több információt erről
a könyvről a Jaffa Kiadó oldalán találsz >>
OLVASS TOVÁBB!
Hőlégballonos élmények nyomában
A romantikus programokat keresők vagy a lélegzetelállító panorámák szerelmesei számára a hőlégballonozás igazi különlegesség....
SZÓRAKOZÁSMi köze van egy fényképezőgépnek a korallok párválasztásához?
Több, mint elsőre gondolnánk....
SZÓRAKOZÁSAz alkotói folyamatok és a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése az elmúlt években alapjaiban változtatta meg a technológiai szektort és a mindennapi életün...
Miért fontosak a belső adatok az MI korában?
A mesterséges intelligencia rohamos terjedésével a vállalkozásoknak teljesen újra kell gondolniuk az adatgyűjtési stratégiájukat....
SZÓRAKOZÁSEzek a mobilalkalmazás trendek határozzák meg az évet
Az átlagos okostelefon-felhasználó naponta 4,8–5 órát tölt mobileszközén, ennek 88 százaléka alkalmazásokban telik....
SZÓRAKOZÁSFotószerkesztés a gyakorlatban - Hogyan segít a Photoshop és a tudatos képfeldolgozás?
A digitális fotózás ma már nem csak a profi fotósok világa....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK