Szabó Anna
A Park a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését tűzte ki célul, ezt kiemelve hívta életre 2007-ben a Közlekedésbiztonsági Nap rendezvényt, amely kibővült a közúti, a tömegközlekedés és a kerékpározás szabályainak gyakorlásával.
A Közlekedésbiztonsági Naphoz szakmai partnerként csatlakozott a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a GRSP Magyarország Egyesület, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a BKV Zrt. is, így a gyermekek játékos közlekedésre felkészítését komoly szakmai csapat segíti június 14-én, vasárnap. A Park interaktív programjain túl, lesz kerékpáros ügyességi pálya, valamint 13 órától NOHAB mozdony és egy hungarocell autó szimulált ütközésének bemutatója.

A gyermekek – a Közlekedéstudományi Intézet szakembereinek segítségével - a Park területén kipróbálhatják az Élet Úton KRESZ pályát, amely kifejezetten a kicsiknek kitalált közlekedésbiztonsági játszótér. A legügyesebbek különböző ajándékokat is nyerhetnek.
15 órától a HandaBanda zenekar mutatja be legújabb, közlekedési témájú dalait a Park színpadán, illetve vasutas kvízjáték keretében számos ajándékkal kedveskedik a legkisebbeknek a Vasúttörténeti Park is.
Az Orient csarnokban az óvodásoknak üzemel majd a KRESZ-suli nyomógombos gyalogátkelőhellyel, az NKH pedig érdekes közlekedésbiztonsági játékokkal és tesztekkel készül a programra.
A GRSP Magyarország Egyesületnek köszönhetően a kerékpáros ügyességi pályáján a gyerekek nem csak próbára tehetik képességeiket az egyensúlytartásban, a kormányzásban, a megfelelő sebesség megválasztásában, de könnyedén be is gyakorolhatják a kerékpár biztos kezelését. Szintén a GRSP Magyarország jóvoltából egy vasúti kocsiban szemléltetett láthatósági programmal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Az ORFK-OBB 2015-ben is meghirdette a „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel" rajzpályázatot, melynek díjátadója 11:30-kor kezdődik a színpadon.
A BKV Zrt. sátrában a nagyobbak kvízt tölthetnek ki a helyes és biztonságos közlekedésről, maketteket készíthetnek a BKV járműveiről. A legkisebbek játékos formában, egyedi kifestőkön keresztül ismerkedhetnek meg a közlekedés szabályaival.
Ezen a napon a BRFK jóvoltából rendőrségi járműbemutatót, azaz rendőrautót és rendőrmotort is megtekinthetnek az érdeklődők.ó
ROSSZ IDŐ ESETÉN SEM MARAD EL A RENDEZVÉNY, EBBEN AZ ESETBEN TÖBB PROGRAMELEM A FEDETT ORIENT-CSARNOKBAN KERÜL MEGRENDEZÉSRE!
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK