Szabó Anna
Cseppet sem egyszerű dologra vállalkozott a műsor 6 szereplője, akik 6 nap alatt sajátították el a póker szabályait, persze profi segítők közreműködésével. A három hölgyet, Tornóczky Anita műsorvezetőt, Pásztory Dóra úszóbajnokot és Hargitai Bea modellt, no és az urakat, Herczeg Zoltán divattervezőt, Pély Barnabás és Torres Dani énekeseket hárman is segítették a fejlődésben.

A játék szabályait és nyerő stratégiáit Tóth Richárd, a PokerStars Team Pro tagja, legsikeresebb hazai pókerjátékosunk okította, a „pókerarc” viselését Szalay Kriszta színésznő trenírozta, Végh József kriminálpszichológus pedig arról gondoskodott, hogy a nebulók felismerjék az árulkodó jeleket társaik viselkedésében.

Kellett is az intenzív felkészülés és a harcedzettség, hiszen a kezdőnek számító játékosokhoz a hetedik napon két olyan játékos csatlakozott, akik a világ legnagyobb online pókertermében, a PokerStars.hu oldalon vívták ki maguknak a döntőben való szereplés jogát. Ők sokkal rutinosabb versenyzők, mint a tévéműsorban, kamerák kereszttüzében fejlődő játékosok, hiszen mindketten közel 4-5 éve pókereznek rendszeresen.
A döntő ezek után természetesen nem maradt izgalmak nélkül. A verseny elsőként Herczeg Zoltánnak ért véget, aki sajnálatosan korán kiesett, őt Pély Barna búcsúztatta a játéktól. A divattervezőt hamarosan követte Tornóczky Anita és Pásztory Dóri is, akik az elődöntők során többször is bizonyították már, hogy szép jövőjük lehet a pókerasztalnál is.
Most nem volt szerencséjük, és ebbe a sorba állt be Torres Dani is, aki saját bevallása szerint szintén a játék szerelmesévé vált a forgatások során. A döntő asztalnál így maradtak négyen: a két tapasztaltabb online játékos mellett Hargitai Bea és Pély Barna tartott ki a végsőkig.
A rendkívül fordulatos játékban, hullámzó zsetonállás után Hargitai Beának végül is az utolsó helyről sikerült az élre küzdenie magát, és ezzel egymás után inthetett búcsút az asztalnak mindkét profibb online játékos is.
A mindent eldöntő összecsapás, a headsup így Barnabás és Bea között zajlott, ahol végül is a fináléba több zsetonnal érkező Beáé lett a végső dicsőség és a győzelem.
A szőkeség először maga sem hitte el, hogy idáig eljutott, de természetesen kitörő örömmel fogadta a diadalt, és büszke volt rá, hogy a kezdeti nehézségek után végül bebizonyította, mit ér egy nő a pókerasztalnál, ha nemcsak csinos, hanem eszes is.
Hargitai Bea fődíja, az 1 000 000 Ft mellett leginkább annak örült, hogy részvételi jogot nyert a prágai EPT-re, ahol decemberben majd profi pókeresek között is bizonyíthat.
Azt mindenesetre megfogadta, hogy addig sem hagyja abba a gyakorlást, és az online játék mellett, erre jó alkalmat nyújtanak majd azok a baráti összejövetelek is, ahol a televíziós műsorban összeszokott asztaltársaság továbbra is együtt bűvöli majd a kártyalapokat egy-egy pókercsatán.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK