Szabó Anna
Busójárás
Időpont: március 05.
Helyszín: Mohács
A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.
A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.

XV. Kézműves és Kreatív Kiállítás és Vásár
Időpont: március 05-06.
Helyszín: Petőfi Csarnok
A Kézműves és Kreatív Kiállítás és Vásár rendezvényei igazi családi szórakozást kínálnak a Petőfi Csarnokban. A programon közel száz kézműves kínálja igényes portékáját, a több ezer ide látogató érdeklődőnek. Ezen a rendezvényen nem csak vásárolni lehet, hiszen a kézművesek egész nap bemutatókat, foglalkozásokat tartanak, és segítségükkel, irányításukkal felnőttek, gyerekek, profik és amatőrök egyaránt kipróbálhatják, esetleg elsajátíthatják a különböző technikákat. A rendezvényen, már megszokottan, megtalálhatóak lesznek mind a hagyományos népművészet (bőrműves, hangszerkészítő, kosárfonó, keramikus, nemezkészítő, papírmerítő, faműves, gyertyaöntő stb.), mind a modern kézműves technika (üvegfestés, szalvétatechnika, gyöngyfűzés, tűzzománc, foltvarrás, ékszerkészítés, selyemfestés, természetes alapanyagból készült használati és dísztárgyak stb.) képviselői is.
Badora Társulat: La Fontaine állatmesék
Időpont: március 10., 10.30 és 15.00 óra
Helyszín: Nemzeti Táncszínház
La Fontaine állatmeséi ma is aktuálisak, rólunk szólnak, rávilágítanak hibáinkra, gyarlóságainkra, tévedéseinkre.
A gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló táncjátékban a sok apró meséből egy nagyívű történet kerekedik, mely a hatalmától elvakult Oroszlán és a ravasz Róka már-már Shakespeare-t idéző játszmáját meséli el, miközben a „birodalom” összes lakóját megismerjük: mind önálló személyiség, egy-egy ismerős embertípus állat-mása. A népszerű, mindenki által ismert meséken ( A holló és a róka, A róka meg a gólya, A tücsök és a hangya stb.) kívül számos, ritkán idézett fabula is megelevenedik. Színes-zenés kavalkád, prózai és dalbetétek, és természetesen mozgásszínház komplex, látványos formájában elevenedik meg La Fontaine humora, iróniája, bölcsessége.
I. Csopaki Bor-Blues-Böllér Napok
Időpont: március 12-14.
Helyszín: Csopak
Mindenkit szeretettel várnak az I. Csopaki Bor-Blues-Böllér Napokra 2011. március 12-14. között a csopaki strand parkolójában. A hosszú tavaszi hétvégén izgalmas programok, fergeteges blues zenekarok, finom borok, kolbásztöltő-verseny és finomságok várják az érdeklődőket.
Skandináv Zenetörténeti Estek
Időpont: március 18.
Helyszín: Budavári Művlődési Ház
A dal, skandináv nyelveken a „visa” műfaja a középkori skáldokig nyúlik vissza, és még ma is szerves része az északi kultúrának. A kocsmadaloktól a népballadákon át a műdalokig és ünnepi rigmusokig sokféle stílusban él. Ezekből ad ízelítőt a fiatal svéd zenekar, a Lucas Stark & Bruksorkestern.
L'Orchestre de Contrebasses – Hat bőgő egy színpadon
Időpont: március 17.
Helyszín: Millenáris Fogadó
A világhírű L'Orchestre de Contrebasses – három évvel korábbi, két magyarországi koncert fergeteges sikerének köszönhetően – új programmal látogat újra hazánkba márciusban, hogy ismét elvarázsolja formabontó és egyedülálló előadásával hazai közönségét.
Nemzetközi Népzenei Fesztivál
Időpont: március 26.
Helyszín: Csorvás
Csorvás e rendezvényével Bartók Bélára emlékezik. A neves zeneszerző rokonai nyugszanak Csorváson. A fesztiválon népdal-csoportok mutatkoznak be, és mérik össze zenei tudásukat. A rendezvény színvonalát hangverseny emeli, ami a zeneértők és - kedvelők számára biztosít zenei élményt.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK