Lételemünk a nagyváros

Megrendeltem a kávémat és szinte zavarba hozott a szokatlanul kedves mosoly és törődés, amikor megkérdezték a nevemet, hogy személyre szólóan kívánhassanak nekem szép napot, még kifelé menet is, miután már többeket is kiszolgáltak. Körbe néztem, és az ott dolgozók egytől egyig mosolyogtak. Nem amolyan megfizetett vigyorral, hanem őszinte kedvességgel. Olyan helyen voltam, ahol szeretnek az emberek dolgozni, ahova szívesen megyek vissza, mert érzem, hogy örülnek nekem, hogy figyelnek rám. Van nevem az idegenek között, és ha a nevemen szólítanak, az személyes, az csak nekem szól… Nem azért írok, hogy reklámozzak, bár ilyen szolgáltatást szívesen ajánlok mindenkinek.

Azért írok, mert engem is meglep, hogy még mindig a gondolataim között van ez a történet, és közben azon gondolkozom:

Miért esik olyan nehezünkre kedvesnek lenni másokkal?! És miért esik olyan nehezünkre kedvesnek lenni önmagunkkal?! Vajon, mennyibe kerül egy mosoly? Mennyibe kerül az odafigyelés? Mennyibe kerül a szeretet?!

Egyáltalán, valóban van okunk nem kedvesnek lenni és nem örülni egymásnak.

Szeretem figyelni az embereket. Reggel, amikor megyek dolgozni és felszállok a villamosra, vagy amikor átmegyek a Moszkva téren. Szeretem nézni az arcokat és hallgatni a beszélgetéseket. És tudjátok, mit látok? Unalmat. És közönyt. És undort. Hidegséget, agressziót és lökdösődést. Élettelen szürke robotokat, akik mintha valami parancsot hajtanának végre, de már olyan régen, hogy nem emlékszenek: ők választották ezt az életet. Panaszkodunk, hogy hiányzik az életünkből az egyensúly, a harmónia, az öröm… hangoztatjuk, mit nem szeretünk, mi nem jó, rágódunk a múlt és jelen problémáin, sőt még a jövő lehetőségein is, de közben nem vesszük észre az apró boldogságcseppeket, amik ott vannak körülöttünk minden percben. És ilyenkor, ahelyett, hogy továbblépnénk az önsajnálatunkon, belemarunk a másikba is, akinek semmi köze semmihez. De úgy legalább már neki is rossz, nem csak nekünk… Persze, annyira azért nem vagyunk aljasak, hogy tudatosan tegyük ezt, a legtöbbször észre sem vesszük mit csinálunk. Mégis, ilyenkor elvesszük a másik ember energiáját. Olyan helyzetekre gondolok, mint például amikor a mozgólépcső mindkét oldalát végigálltuk, és nem azért, mert sokan vagyunk, hanem azért, mert egyáltalán nem tiszteljük a másikat (hozzáteszem, ezt külföldön jelezni sem kell, természetes, hogy a lépcső jobb oldalára állnak). És akkor jön valaki, aki siet, megkéri a másikat (aki rossz helyen áll), hogy engedje el, mire az ráüvölt, hogy miért kell így sietni?!
Természetesen nem csak rossz dolgokat látok, bár sajnos ez jellemzőbb.

Látok felhőtlenül boldog gyermekeket, akik még élvezettel csodálkoznak rá az útfelújításra, amit mi szívből gyűlölünk, mert negyed órával többet kell állni a dugóban. Látok fiatal szerelmeseket, akik saját világot teremtettek maguknak, ahová még nem tudott befurakodni a félelem és a reménytelenség érzése. Látok idős házaspárokat, elegánsan felöltözve, akik egymás kezét fogják és valami megfoghatatlan békét sugároznak magukból. Egyre több fiatalt látok könyvvel a kezükben, és még többeket látok biciklin és ráérősen sétálgatva. Látok csodaszép parkokat romantikus padokkal és látok macskaköves utcácskákban eldugott kis ékszerdobozokat, ahol tulajdonosok állnak saját boltjukban és minden pici portékával adnak egy részt a családi történetükből. Vannak buszvezetők, akik mosolyogva köszönnek minden utasnak és vannak BKV ellenőrök, akik szép napot kívánnak és akkor is mosolyognak, amikor mi nem.

Látok igazi hölgyeket a régi időkből, akik elismerő pillantással díjazzák, ha csinosan vagy felöltözve és látok férfiakat, akik elismerően fejet hajtanak az út túloldalán, emlékeztetve Téged, hogy értékes és különleges vagy!
(smile.jpg kép beszúrása)

Nem is olyan nehéz kedvesnek lennünk egymással, igaz? Én most arra kérlek, csak a játék kedvéért: próbáld ki!

Próbáld ki, hogy holnap mindenkire rámosolyogsz! Ne válogass, és ne törődj vele, ki mit fog gondolni! Próbáld ki, hogy örömet és kedvességet sugárzol magadból, csak egy napig, akkor is, ha nem is érzed őszintének. Mosolyogj, amikor megveszed a reggelidet, amikor bemutatod a bérletedet, amikor beérsz a munkahelyedre, amikor köszönsz a kollégáknak, és amikor hazaérsz, mosolyogj kedvesednek.

És meglátod: ha mosolyogsz, a világ visszamosolyog Rád.
Ozsváth Anna

Harmóniára, egyensúlyra, boldogságra törekszel?
Látogass el weboldalunkra!