Szabó Anna
2013. szeptember 21-22. (szombat-vasárnap)
A mozdonyverseny során nemcsak gyorsaságukat, de ügyességüket is összemérik az angol posta, a sörmenet és a tűzoltás - kisasszonyok kiszabadítása versenyszámokban. A mozdonyok erőpróbája mellett megválasztják a nap „Mozdonyszépét.” Az étkezőkocsikon minden nemzet sajátos konyhájával várja a különleges ízekre vágyókat.

George Stephenson 1815-ben szabadalmaztatott járműve nagy karriert futott be. Az egymástól jelentősen eltérő konstrukciók közül a legjobbat egy verseny során szándékoztak kiválasztani. Az 1929. Október 6-án megrendezésre került Rainhil-i mozdonyverseny alkalmával Stephenson Rocket nevű mozdonya messze maga mögé utasította a rendezvény többi résztvevőit. Ezzel Stephenson örök időkre beírta magát a történelembe.
Ma már természetesen nem a jármű konstrukciók közti különbségtétel, hanem sokkal inkább a mai mozdonyvezetők gőzmozdony-vezetési rutinjának tesztelése a cél. A mozdonyverseny során nemcsak gyorsaságukat, de ügyességüket is összemérik a mozdonyvezetők az alábbi versenyszámokban:
Angolposta: az „angolposta” versenyszám azt a korszakot idézi, amikor a levélküldemények eljuttatása a vasút legfontosabb feladatai közt szerepelt.
A gyorsvonatok csak a nagyobb településeken álltak meg. A kisebb helyeken a fel-és leadási feladatot tehát úgy kellett megoldani, hogy a jármű mozgásban maradjon. A vágány mellett elhelyezett csomagot ezért egy speciális szerszámmal emelik be – erre gőzmozdony esetében megfelel a szítóvas – és egy (szintén a vágány mellett elhelyezett) kosárba kell dobni.

Sörmenet: az egyik leglátványosabb attrakció, mely során a gőzmozdonyt olyan finoman kell "vezetni", hogy a csatlórúdjára helyezett sörös doboz le ne essen. A gőzmozdony működésének legplasztikusabb erőkifejtő eleme a csatlórúd. A gőzbeömlést még jól beállított rudazat mellett sem könnyű feladat olyan finoman szabályozni, hogy a jármű a legkisebb rángás nélkül tudja megtenni a megszabott mintegy száz méteres távot.
Tűzoltás és kisasszonyok kiszabadítása: a próba során a vágány mellett égő tárgyat kell eloltani a mozdonyból vett vízzel. A feladat második része pedig a sínekhez láncolt kisasszonyok kiszabadítása.
A rendezvény egyik különleges színfoltja a szombat délelőtt megrendezésre kerülő „Aranycsákány krampácsverseny”, melynek kapcsán bepillantást nyerhetünk a vasúti pályaépítő dolgozók nehéz munkájába.
A versenyeket követően a közönségnek lehetősége nyílik utazni a külföldi gőzmozdonyokon. A rendezvény alatt a Vasúttörténeti Park interaktív programjai közül egész nap kipróbálható a népszerű kerti vasút.
Az Étkezőkocsik Fesztiválján szolid árakon megkóstolhatjuk a nemzetek konyhának specialitásait.
Helyszín: Vasúttörténeti Park (1142 Budapest, Tatai utca 95.) www.vasuttortenetipark.hu
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK