Szabó Anna
Nem csoda tehát, hogy a folytatás is elkészült. Július 31-én, 21:20-kor alig egy nappal az amerikai premiert követően a Universal Channel műsorán is bemutatkozik a Sharknado – A második harapás.
A Lost készítője, Damon Lindelof mellett olyan világsztárok lelkesedtek a Twitteren az első részért Hollywood legdögösebb női közül, mint Olivia Wilde, vagy éppen Elizabeth Banks. De a Kemény zsarukból ismert Michael Chiklis és az Emmy-díjas író, Danny Zuker is a világ tudomására hozta még 2013-ban, hogy az ilyen típusú filmek korántsem mentek ki a divatból. A közösségi médiában aratott sikernek köszönhetően igazi popkulturális ikon lett a Sharknado, amelynek folytatása a Universal Channel műsorán rekord gyorsasággal mutatkozik be idehaza.
A Sharknado – A második harapás ezúttal New Yorkban játszódik majd, a főszereplők közül pedig visszatér a Beverly Hills 90210-ből ismert Ian Ziering és az Amerikai Pite dögös szőkéje, Tara Reid is. Ők ketten indulnak el a Nagy Alma megmentésére, de olyan hírességek is feltűnnek a történetben, mint Kelly Osbourne énekesnő, a Sliders egyik főszereplője, Kari Wuhrer és Judd Hirsch, a Gyilkos számok című krimisorozat sztárja. Az igazán férfias akcióhoz nem hiányozhat az első rész kultikus láncfűrésze sem, a készítők ígérete szerint kellő mennyiségű és igazán posztapokaliptikus harcok lesznek a folytatásban.

A Sharknado második része Magyarországon elsőként a Universal Channel műsorán lesz látható, mindössze egy nappal az amerikai premier után. Július 31-én azonban nem csak idehaza, de 85 másik országban is megindul a harc a repkedő ragadozók ellen, többek között Németországban, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Franciaországban és Nagy-Britanniában is ezen a napon mutatkozik be a Sharknado – A második harapás.
Sharknado – A második harapás - július 31., csütörtök 21:20 Universal Channel
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK