Szabó Anna
A tradicionálisnak mondható Boomerang Télapó Expressz idén is kigördül a Nyugati pályaudvarról december elején. A gyerekek és családok december 4-én, 5-én és 6-án ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhatnak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba a Boomerang csatorna közkedvelt szereplői és a manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi ünnepen vegyenek részt.

Mindhárom napon, a délelőtti és délutáni előadások alkalmával, az Orient Csarnok színpadán az Iszkiri zenekar szórakoztatja a gyerekeket és családjaikat. A Mikulás feldíszített gőzmozdonnyal érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagkiosztás után lehetőség lesz ingyenes fotót készíteni a Télapóval és a Boomerang csatorna sztárvendégével, Scooby-Doo-val. A Boomerang csatorna Csak lazán Scooby-Doo! című vadonatúj sorozatával kapcsolatos meglepetésekkel kedveskedik a helyszínre látogatóknak.

Az Orient-csarnokban számos további izgalmas gyerek-program várja a látogatókat: a Picur Rádió és a SzóKiMondóka közös helyszínén tartalmasan szórakozhatnak, találkozhatnak Snoopyval a MetLife Biztosító jóvoltából, megnézhetik az eisberg „Ne beszélj már zöldségeket!" idény jellegű báb cirkusz előadását, kóstolhatnak finom Detki, Biopont és Bombi falatkákat, és további adventi meglepetések közepette szerezhetnek számos emlékezetes pillanatokat.

Jegyek elővételben kaphatók a MÁV Nosztalgia Jegyirodában (Budapesten, a Nyugati pályaudvar 10-es vágánya mellett. Nyitva: Hétfő: 11:00 - 19:00 óráig, Kedd, Szerda, Csütörtök: 10:00 - 18:00 óráig, Péntek: 9:00 - 15.30 óráig (Szombat-Vasárnap zárva). A december 4-i, péntek délutáni előadásra, korlátozott darabszámban, online is vásárolható jegy a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon.
További információ a rendezvényről, előadások időpontjairól, illetve egyéb tudnivalókról a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon olvasható.
OLVASS TOVÁBB!
A legérdekesebb pénzkeresési trendek 2026-ban
Az alábbi trendek és lehetőségek gyakorlati megvalósításához érdemes olyan szakértők tanácsaira támaszkodni, akik napi szinten látj...
SZÓRAKOZÁSHogyan szervezz gyerekzsúrt úgy, hogy te is jól érezd magad?
Ahogy közeledik a gyerek születésnapja, a legtöbb édesanyát láthatatlan, mégis mázsás súlyként nyomja a megfelelési kényszer....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK