Szabó Anna
A Magyar Vasúttörténeti Park főszervezésében megrendezésre kerülő ünnepségen a nevetés és a jókedv kapják a főszerepet.
A vasúti színpadkocsin egész nap érdekes programok lesznek kicsiknek és nagyoknak, így 11 órától a Magyar Rádió Családi Koncert – Klasszikusoktól a Rockzenéig produkciója (közreműködnek: budapesti zeneiskolák gitárosai és az Alapi Power Trió, sztárvendég: Alapi István – EDDA Művek), 15 órától a Kispárna zenekar a Picur Rádió közreműködésében, valamint napközben kvíz- és szórakoztató játékok.
A mozgás is fontos szerepet kap az eseményen: a gyerekek kipróbálhatják ügyességüket a Cartoon Network Fociakadémia nyitóeseményén is. A gyerekcsatorna brazil hangulatú focipályáján a gyerekek profi focistáktól leshetik el a legjobb focis trükköket A legügyesebbekről film készül, és jelentkezhetnek a Cartoon Network Fociakadémiára, ahol akár a brazil válogatott egyik tagjával, Luiz Gustavoval közös külföldi fociedzést is nyerhetnek.
A sok gőzös mellett kint lesz Snoopy is a rendezvényen a MetLife Biztosító jóvoltából. Standjukon nem csak Snoopy-val, de számos más érdekességgel is találkozhatnak a családosok.
Nem hagyjuk ki a kicsiket és a szülőket sem ebből a mókás mulatságból! Kissebeket várja a Thomas klubsarok, a Barbie és Hot Wheels játszótér, illetve a családokat az Eisberg, a Detki és a Biopont finomságai.
Természetesen az interaktív programok is kipróbálhatók, így a nagymozdonyon utazás, a hajtányozás, a kerti vasút, a lóvasút és a Csajka sínautó.
Nincs más hátra, mint ott lenni a Vasúttörténeti Park Gyereknapján és mókázni, kacagni kifulladásig! Várunk május 25-én, vasárnap 10 és 18 óra között Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkjába, a Vasúttörténeti Parkba!
Legyen ez a Te napod!
Bővebb információ:
www.facebook.com/vasuttortenetipark.hu
A belépés gyermekeknek 14 év alatt ingyenes!
A rendezvényt rossz idő esetén is megtartják a szervezők, fedett helyszínen.

OLVASS TOVÁBB!
Hogyan szervezz gyerekzsúrt úgy, hogy te is jól érezd magad?
Ahogy közeledik a gyerek születésnapja, a legtöbb édesanyát láthatatlan, mégis mázsás súlyként nyomja a megfelelési kényszer....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
Minőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK