Manapság egymást érik a különböző tehetségkutató műsorok a TV-ben, ahol bárki megmutathatja énekes, táncos vagy épp hangszeres tudományát, korra-nemre való tekintet nélkül. Most itt a lehetőség, hogy egy ennél sokkal személyesebb keretben láthassunk fiatalokat és idősebbeket, amatőröket és profikat egyaránt.
A budaörsi Kika áruház ugyanis életre hívta Zenei Majális című rendezvényét, amely során az oda látogatók a legkülönfélébb produkciókban gyönyörködhetnek. Fellépnek zeneiskolák és művészeti iskola növendékei, néptánc, hastánc és hip-hop tánc művelői (pl. Jamland Tánciskola ReTo csoportjaival, valamint a Quantum XXL formációból ismert fiúk iskolája, a Blacktime Tánciskola is eljön), hallhatjuk a Kiss Gitársuli előadását, valamint gitárvirtuóz és zongoraművész produkcióját is. A szombati nap sztárfellépője Südi Iringó és TáncStúdiójának előadása lesz, több alkalommal is.
Mint Iringótól megtudhattuk, örömmel csatlakozott a rendezvényhez, mert nagyon fontosnak tartja, hogy egy tehetséges kisgyermeknél minél előbb kiderülhessen, miben igazán jó. „Ez nem csak következő kiskamasz, kamasz és fiatal felnőtt éveit határozza meg – kezdi Iringó-, hanem az egész Élethez való hozzáállását és abban való érvényesülését. Meggyőződésem, hogy aki versenysportban eltölt néhány, vagy akár sok-sok évet, megtanul kitartónak, alázatosnak és szorgalmasnak lenni, és ez élete minden területére pozitív hatással tud lenni"- mondja Iringó.
Vasárnap több énekes előadót is hallhatunk, például Bánhidy Andrást, az Álmok útján maxi CD szerzőjét, vagy a Duka Jazz Session koncertjét (www.dukajazz.hu). A nap sztárprodukciója Nyári Aliz és Nyári Edit nevéhez köthető!
A tehetséges testvérpár is lelkesen vesz részt a kezdeményezésben. „Nagyon fontosnak találom a tehetségek felfedezését és gondozását- kezdi Edit. Gyermekkorunkban testvéremmel Alizzal együtt már korán megmutatkozott a zene iránti szeretetünk és tehetségünk. Ezt követően szüleink mindig nagy hangsúlyt fektettek a zenei tanulmányainkra és a tehetséggondozásra. Ezért egy nagyszerű dolognak tartjuk a Kika áruház kezdeményezését, hogy teret adnak a tehetségeknek a bemutatkozásra. Ez valaminek a kezdete lehet, akár egy életre meghatározó módon” – hallhatjuk Edittől.
Testvéréhez hasonlóan Aliz is határozottan támogatja a fiatal tehetségek mielőbbi felkutatását. „A tehetség még önmagában nem elég- mondja Aliz-, de szükséges ahhoz, hogy elkezdődjön egy folyamat, amely során a felfedezett képességet fejlesztjük, csiszoljuk. Ehhez a fejlődéshez kitartás, szorgalom, elhivatottság és sok-sok munka szükséges. Minél előbb kiderül a tehetség, annál nagyobb esély van arra, hogy megfelelő irányban haladjon és sikeressé váljon az ember azon a területen, amelyben kiemelkedő képességei vannak” – fejti ki Aliz.
Egy nagyon színvonalas zenei rendezvénnyel egybekötött, kellemes családi program vár tehát ránk 2013. május 11-12-én a budaörsi Kikában.
Programok:
A Roland East Europe Kft. jóvoltából (http://www.rolandee.hu):
- „Hangszersimogató” sátor
- Dobverseny és dobkiállítás
Továbbá:
- Nintendo Wii Party kitelepülés
- Kika zenei 5 próba
- Zenei kvíz gyermekeknek és felnőtteknek
- Kézműves foglalkozás
Az esemény médiatámogatója a Budaörs Rádió (http://www.budaors-radio.hu/).
Bővebb információ a hétvégéről: http://www.kika.com/hu/aktualis/.
OLVASS TOVÁBB!
Egy éve Londonban volt az első World Unseen fotókiállítás - most a BEM Centerben látható!
2025. szeptember 11. és október 5. között a BEM Center egy különleges fotókiállításnak ad otthont, amely korábban, több helyszínen i...
SZÓRAKOZÁSKarrier és láthatóság - IT fejvadászat női szemmel
A digitális világban a szakmai érvényesülés nem csupán a tudáson múlik, a láthatóság legalább olyan fontos. Az IT fejvadászat és a...
SZÓRAKOZÁSEzeket vidd magaddal, ha nyári szabadtéri színházba mész!
Jól esne egy kis kulturális program még a nyáron? A szabadtéri színház remek kikapcsolódás lehet. Akár Budapesten, akár vidéken kész...
Erről a furcsa hobbiról még bizonyára nem hallottál: kik és miért szeretnek "larpolni"?
A larp, vagyis élőszereplős szerepjáték nem a közönség szórakoztatásáról szól, hanem arról, hogy magadnak teremts élményt....
SZÓRAKOZÁSÉrkezik a Temu konkurens Amerikában, itt az Amazon Haul
Minden 20 dollár alatt lesz....
SZÓRAKOZÁSNilu27: Az új csillag a hiperautók világában
Egy új játékos lépett a hiperautók exkluzív piacára, és lenyűgöző debütálásával minden szem rá szegeződik. A Nilu27 nem csupán ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK