Fotóalbummustra a BNF-el

Emlékszem arra az időszakra, amikor a magyar zenecsatorna műsorán Ben egy óra alatt harmincszor feltette a kérdést: „Mi lehet az a BNF?”. Buta Nőfaló Férfiak. Vágtam rá azonnal, és szentül hittem, bármi is legyen az, igazam van. Tévedtem.

Pár napon belül kiderült, nem volt igazam, és a BNF nem más, mint az amúgy is szegényes zenei paletta új csillaga, ami akár nemzetközi szinten is megállja a helyét. A névválasztás pedig nem véletlen: Bat, Nick és Frank neveinek kezdőbetűi alkotják a tini lányok álmainak netovábbját, a BNF-et. Kreatív, ugyanakkor lenyűgözően egyszerű névválasztás.

A csapat közös storyja anno egy repülőtéren kezdődött. 3 srác találkozik egy repülőtéren, a sors összesodorja őket, jó csillagállás, vagy talán csak mágia az egész, és máris tádám. Összeáll az álom, elérik a célt, és fél év után elképzelhetetlen nélkülük a magyar zenei élet.

A srácok szemtelenül fiatalok, ráadásul fél év alatt olyan utat tudhatnak maguk mögött, amire bármelyik magyar előadó irigy lehetne. Hogy mi a titkuk? A mosoly, a tehetség, a kedvesség?

Én a gyökerekben keresném. Ha pszichológus lennék, most családfát állítanék, és arról faggatnám őket, hogy voltak-e olyan mondatok, amiket sokat hallgattak a szüleiktől gyerekkorukban, hiszen azok alakították életüket. De mivel nem vagyok pszichológus, és nem szeretnék mély sebeket feltépni, vagy éppen ejteni a fiúk lelkén, ezért fájdalommentes beavatkozást terveztem.

Az élet tökéletesen előkészített egy utat számukra, de hogy mi történt addig, amíg a szálak nem futottak össze? Erre keresem a választ.
Nem árulok el újdonságot azzal, hogy Bat Mongóliában töltötte gyerekkorát.

Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?

Bat: Gyerekkoromban Mongóliában éltem. Nagyon rosszcsont gyerek voltam, egész nap az utcában lógtam a többi gyerekkel.

Nyaranként a rokonaimhoz jártam vidékre, ott pedig jurtában laktam, és egész nap lovagoltam, tereltem a birkákat, este pedig teheneket és kecskéket is fejtem. 

Aztán visszatértetek Magyarországra. A változás mennyire hatott ki az életedre? Mennyire voltál nevelhető és persze kezelhető gyerek?

Bat: Amikor visszaköltöztünk Magyarországra, akkor az általános iskola 4. osztályába jártam. Nagyon nehéz volt akkor, hiszen újra meg kellett tanulnom magyarul.

Eleinte nagyon sokan csúfoltak az ázsiai származásom miatt, így persze sok balhém is volt, de szerencsére mindez már a múlté.

Az általános iskolában rengeteget sportoltam, én voltam az iskola legrosszabb gyereke. Emellett persze jól tanultam, amiért persze a tanárok szerettek, bár közben próbáltak nevelni, kisebb, nagyobb sikerrel. 

Vajon mit csinált Frank, mialatt Bat a magyar nyelv sajátosságait próbálta elsajátítani, hogy egy nap aztán együtt énekelhessenek?

Frank: A zenét már akkor is szerettem. Emellett mindig Mátyás király akartam lenni, vagy épp bunkert építettem, akár a szobában, akár az erdőben.
12 évesen elhatároztam, hogy Galyatetőről (ahol a nagyszüleim laktak) elindulok a barátaimmal kirándulni Parádsasvárra, ami kb. 25km oda vissza. Egész nap mentünk, de csak hazaértünk végül. A nagyapám, és az egész család a rendőrséggel kerestetett.

Mialatt Frank világot látott, Bat pedig birkákat terelt, veled mi történt Nick?

Nick: Kicsiként New Jerseyben éltünk, és én mindig szalonnát akartam sütni a kertben. A probléma csak az volt, hogy akkor Amerikában tűztilalmat rendeltek el, persze ennek ellenére összeszedtem egy csomó száraz fát, majd meggyújtottam a szüleim tudta nélkül.
Rá 5 percre kijöttek a tűzoltók komoly felszerelésben, és a szüleim akkor vették észre, hogy a gyerek szalonnát akar sütni. 

Fogadni mernék, hogy még ezt a szitut is felül tudtad múlni…
Nick: Persze. Én voltam az a kisgyerek régen, aki folyamatosan eltűnt. Többször előfordult, hogy elmentünk a szupermarketbe vásárolni, ami persze zsúfolásig volt emberekkel, én pedig eltűntem. Egyszer 4 órán keresztül kerestek. Volt persze olyan is, amikor elindultunk vásárolni, és anyum előbb felöltöztetett, és mivel kész voltam, úgy gondoltam el is indulok. Akkor a rendőrök vittek haza.  

Volt bármi jele annak gyerekkorotokban, hogy énekesek lesztek? Vagy a „boci, boci tarkát” sem hagyták végigénekelni a szüleitek?

Bat: Nagyapám Mongóliában híres zeneszerző volt, rengeteg műve van. Viszont a szüleim nem erőltették rám a zenét, így nem volt rám hatással. Leginkább a gimnáziumi évek alatt ért el a zene hatása. Elsős koromban irigykedve néztem az iskolai napokon fellépő zenekarok sikereit, és a zenészek, énekesek magabiztosságát, és persze azt, hogy a lányok odavannak értük. Ekkor döntöttem el, hogy zenész szeretnék lenni.

Nick: Az összes mese dalszövegét kívülről fújtam, és úgy gyakoroltam, hogy felvettem magamat egy kazettás magnóra és visszahallgattam. Mondanom se kell, hogy elsőre 8 évesen borzasztó volt magamat visszahallani, utána javítottam a helyzeten a sok gyakorlással – teszi hozzá nevetve Nick -. Valahogy így kezdődött nálam ez az egész.

Frank: Mivel a WC-től a fürdőig egyfolytában énekeltem kb. 4 éves koromtól kezdve, semmi jele nem volt…. – válaszol mosolyogva, majd komolyra fordítja a szót – amúgy a szüleim és nagyszüleim között is voltak és vannak zenészek.

Így állt össze egy csapat: a fiúból, aki gyönyörűen sírt (Nick), egy másikból, akinek gyerekkorában minden vágya az volt, hogy nagyobb legyen az apjától (Frank), és egy harmadikból, aki gyerekkorában birkaterelő juhászként arra vágyott, hogy katona legyen (Bat). Utóbbi, azaz Bat nem tévedett sokat, ugyanis katona lett. A zene megszállott harcosa, aki kapott 2 hasonlóan bátor társat.
De hogy meddig tart az út? Mennyire hosszú, és hogy mikor válnak szét útjaik? Ez a jövő kérdése. Mindenesetre élvezzük, hogy vannak, éljük át, mert ez épp elég, és ez így most pont jó.

Ui.: Igen, tudom, jogos a kérdés. Hol vannak Nick gyerekkori fotói? Én is ezt kérdeztem tőle:
Nick: Kicsiként rossz voltam és elégettem az összes képet, mert nem tetszettem magamnak – mondja mosolyogva.

Mindenesetre bízom benne, hogy a tini lányok aktuális szőke hercege ma már nem éget képeket a fenti indok miatt.